Még Vargáékat is meglephette a magyar gazdaság


GDP

Még a kormány túlzott optimizmusról árulkodó prognózisát is meghaladta a tavalyi gazdasági növekedés.

A kormány a 2017-es esztendőre 4,1 százalékos gazdasági növekedést várt, amit a harmadik negyedév végi adat ismeretében túlzóan optimista prognózisnak tartottak sokan. Bár a kormány főként a Központi Statisztikai Hivatal utólagos felülvizsgálatában bízva kitartott az előrejelzés mellett, már az elsőként közölt adat is jobb lett még az általuk vártnál is. A KSH szerda reggeli közlése szerint ugyanis a gazdaság tavaly 4,2 százalékkal bővült a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok alapján, a nyers számok ennél is nagyobb, 4,4 százalékos pluszt mutatnak.

Ez egyben történelmi rekordnak is számít, hiszen utoljára ennél nagyobb bővülésre 2005-ben volt példa, vagyis a tavalyi év 12 éves csúcsot hozott az első közlés szerint.

Az éves rekord megszületésében az játszotta a szerepet, hogy az utolsó három hónapban 2016 azonos időszakához képest a várakozásokat meghaladó mértékben tudott bővülni a gazdaság a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint. A növekedés mértéke 4,8 százalékos volt, sőt a harmadik negyedévi 4,1 százalékos is 4,2-re, az első negyedévi 3,9-et pedig 4 százalékra módosította mostani közlésével a KSH. 

2017 utolsó negyedévében az előző három hónaphoz viszonyítva 1,3 százalékkal bővült a magyar gazdaság.

A KSH közlése szerint a növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások és az építőipar tudott hozzájárulni. 

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Orbán egyetlen konkrétumot említett - azzal is van némi bajOrbán egyetlen konkrétumot említett - azzal is van némi baj

Orbán Viktor szokásos évértékelő beszédét tartja ma a Várkert Bazárban, immár a 20. alkalommal. Szót ejtett az egymillió új munkahely időarányosan teljesített részéről, megnéztük, mi a "valóság".

.
hirdetés
elrejt
 
.