2p

A Vasas Szakszervezetek Szövetségének (VSZSZ) becslése szerint a pénzügyi, gazdasági válságban eddig legalább 25 ezer ember veszítette el állását a szakszervezet által lefedett ágazatokban Magyarországon - mondta Balogh Béla a szakszervezeti szövetség országos elnöke az MTI-nek hétfőn.

A vasasszakszervezet tagsága 284 hazai társaságból verbuválódik, ezek mindegyike úgyszólván érintett a pénzügyi-gazdasági válságban, leginkább a járműipari és elektronikai cégek, illetve ezek beszállítói, de a krízis a kohászatot is elérte, egyebek között a Dunaferr-t, a diósgyőri és az ózdi kohászatot - mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint a 284 "vasas cég" kétharmada komoly gondokkal küzd.

Nagyon sok munkavállalótól szabadultak meg eddig a munkaadók, első lépcsőben az úgynevezett kölcsön munkavállalóktól váltak meg, majd a határozott idejű munkaszerződéssel rendelkezőknek mondtak fel, most már viszont ott tartunk, hogy a határozatlan idejű szerződéssel bírók közül is nagyon sokakat elküldtek.

A szakszervezet kimutatása szerint eddig mintegy 25 ezer embert bocsátottak el a pénzügyi-gazdasági válság kezdetétől, az elmúlt év novemberétől mostanáig. Csupán néhány olyan cég van, amely munkásfelvételt tervez, például a mezőkövesdi Delco Remy, amely az előrejelzések szerint 150 emberrel növeli létszámát - mondta Balogh Béla.

Közlése szerint a mostani helyzetben nehéz klasszikus szakszervezeti munkát végezni. Ilyenkor már a bértárgyalásokon lenne a sor, illetve a kollektív szerződések módosításán, kiegészítésén, a különböző béren kívüli juttatások megállapításán - tette hozzá.

Az idén ugyanakkor csak szerény mértékű béremelésekről lehet tárgyalni, ezt sajnos tudomásul kell venni, bármennyire is más állásponton vagyunk. Mi ugyan legalább az inflációnak megfelelő béremelést tartanák jónak, de van, ahol semmi nem lesz a foglalkoztatás megőrzése miatt. Ez még mindig jobb, mintha megszűnne a munkahely - mondta Balogh Béla.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!