2p

Lazított a venezuelai kormány a súlyos belpolitikai és gazdasági válságba süllyedt dél-amerikai országban néhány hónapja bevezetett energiatakarékossági intézkedéseken, s ennek nyomán véget vetettek az állami szektor mintegy 3 millió alkalmazottja számára áprilisban bevezetett kétnapos munkahétnek.

Luis Motta energetikai miniszter helyi idő szerint hétfőn közölte, az ország áramellátásának kétharmadát biztosító Guri erőmű tározójában ismét emelkedni kezdett a vízszint, ennek köszönhetően nőtt az elektromos áramtermelés szintje és enyhíthettek a korlátozásokon.

Ennek értelmében a közalkalmazottaknak ezentúl szerdán, csütörtökön és pénteken is fel kell venniük a munkát, viszont munkaidejük csupán délután egyig tart.

A tárcavezető bejelentette, a hétvégékre bevezetett energiatakarékossági intézkedéseket is eltörlik, és az iskolák is újra nyitva tarthatnak péntekenként is.

Tisztségviselők azt hangoztatják, hogy az eddigi korlátozások az idei évben tapasztalt súlyos szárazságra adott, kényszerű válaszlépések. Az aszály miatt ugyanis jelentősen lecsökkent a Guri erőmű tározójának vízszintje.

Az ellenzék ezzel szemben azt hangoztatja, hogy a problémát az elégtelen mértékű állami beruházások, a korrupció és az alacsony hatékonyság okozza, valamint az, hogy a szocialista kormány nem gondoskodott az alternatív energiaforrások fejlesztéséről.

Venezuelában hónapok óta gazdasági, társadalmi és politikai válság uralkodik. Az ország egyetlen terméke és exportcikke a kőolaj, az olajár esése miatt pedig a gazdaság is mélyrepülésbe kezdett. Rendszeresek az áramkimaradások, a termelés akadozik, a boltok üresek, az infláció elszabadult.

Venezuelai hatóságok és jogvédő csoportok hétfőn arról számoltak be, hogy múlt héten hárman haltak meg az élelmiszer- és gyógyszerhiány miatt kirobbant lázongásokban és fosztogatásokban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!