3p

Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése ebben az évben, a munkaerőpiac szerkezete pedig kedvező irányba mozdulhat - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatait elemzők.

A KSH adatai szerint a múlt év negyedik negyedévében a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal 4,4 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az éves munkanélküliségi ráta 5,1 százalékos értéke szintén 1,7 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél. A foglalkoztatottak száma 4 millió 411 ezer volt a negyedik negyedévben, 3,6 százalékkal, 152 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint szezonális hatások miatt a következő hónapokban a foglalkoztatottak száma átmenetileg csökkenhet, így az év elején újra 5 százalék közelébe emelkedhet a munkanélküliségi ráta. Az év második felében azonban már 4 százalék közelében lehet a munkanélküliség, így a szakértő az idei év egészében 4,5 százalékos átlagos munkanélküliségi rátát vár, a tavalyi 5,1 százalék után.

Az elemző kommentárjában kedvezőnek nevezte, hogy a foglalkoztatottak száma a negyedik negyedévben minden ágazatban bővült, a vállalati felmérések szerint pedig a munkaerő-felvételi szándék kifejezetten erős maradt. A foglalkoztatási adatok élénk gazdasági növekedést tükröznek, így a GDP növekedése idén érdemben gyorsulhat. A fogyasztás és a lakossági beruházások további gyorsulását támogatja a foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedése - fejtette ki.

Suppan Gergely szerint a foglalkoztatás ütemének növekedését a közeljövőben fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakemberhiány, amely azonban támogathatja a köztisztviselői állomány, valamint a közfoglalkoztatottak számának tervezett csökkentését, így a munkaerőpiac szerkezete kedvező irányba mozdulhat.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte: lassulni fog a munkanélküliségi ráta csökkenése, ugyanakkor átrendeződés várható a munkaerőpiacon. A szakértő arra számít, hogy a tavaszi és a nyári hónapokban már nem a közfoglalkoztatottak, hanem az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma nő majd erőteljesebben.

A bürokrácia csökkentése kormányzati cél, ezzel együtt a piac munkaerő iránti kereslete is segítheti, hogy elinduljon az az áttolódás az állami szektorból a magánszektorba - fejtette ki. Az elemző szerint az átrendeződéshez, illetve a foglalkoztatási adatok javulásához hozzájárulhatnak például a munkaerő mobilitását ösztönző kormányzati intézkedések, így országon belül elindulhat a vándorlás a munkahelyek felé.

A foglalkoztatási adatokat javíthatja az inaktívak megjelenése is a munkaerőpiacon; a hazai aktivitási arány sokat javult a korábbiakhoz képest, de még van tér a nyugat-európai szinthez való felzárkózásban - fejtette ki Németh Dávid.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!