1p

Nem emelte az irányadó kamatot az amerikai jegybank, a Fed - jelentették be a bank monetáris politikai döntéshozó testületének ülése után szerdán. A döntés megfelel a piaci várakozásoknak.

A bank azt is közölte, hogy "viszonylag gyorsan" megkezdi mérlegfőösszegének csökkentését, de nem bocsátkozott részletekbe. A Fed mérlegfőösszege a pénzügyi válság idején végrehajtott kötvényvásárlások miatt 3 ezer milliárd dollárral 4,5 ezer milliárd dollárra duzzadt. A Reuters által megkérdezett elemzők szeptemberre várják a kötvényállomány leépítésének megkezdését, azaz a bank akkor kezdi folytatni a lassú monetáris szigorítást.  

A közlemény szerint a gazdaság mérsékelt ütemben nő, és a munkahelyek száma "szolidan" emelkedik. Az infláció azonban továbbra is - immár öt éve - a 2 százalékos cél alatt van.

A Fed "szorosan nyomon követi" az áralakulást - írja a közlemény.

A Fed legutóbb júniusban drágította a hitelt, 25 bázisponttal az 1,0-1,25 százalékos sávba emelte az irányadó kamatot.

A bank gazdaságösztönző céllal közel tíz évig folytatott zérókamat-politika után 2015 decemberében indította el a kamatemelési ciklust.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!