6p

Zsiday Viktor szerint nem érdemes túl magas elvárásokat támasztani a jegybankok iránt, ezt most éppen Csehországban bizonyítják.

A svájci jegybank elképesztően idióta 2015. januári lépése után (erről akkor bővebben írtam) már nem támasztok magas elvárásokat a jegybankárokkal szemben (tisztelet a természetesen létező kivételnek!), és a cseh jegybank elmúlt 2 éves ténykedése sem cáfolt rá erre. A csehek (az egyébként nem létező) deflációs veszélyre hivatkozva 2013 vége felé új árfolyamrendszert vezettek be, határozott szándékuk volt ugyanis a korona gyengítése, ezzel vélték elkerülni a deflációs spirál kialakulását. Megmondták, hogy a korona nem erősödhet a 27-es szint alá az euróval szemben (szerintem ezzel elkövették az első hibát). Azonban a cseh gazdaság felfutása (ami illeszkedett az általános KEU-fellendülésbe) miatt ehhez a szép szavak nem voltak elegendőek, és 2015 nyarától a cseh korona elkezdett volna erősödni, de a jegybank - ígéretéhez híven - nem hagyta ezt, és hamarosan egyre nagyobb mennyiségben kezdte el venni az eurót, és adni a frissen nyomtatott cseh koronát, hogy az erősödést megakadályozza.

A folyamat először még (valószínűleg) a természetes tőkemozgásokból eredt, de hamarosan a spekulánsok is vérszagot kaptak. A 2015 januári svájci fiaskóból levonták a tanulságot: ha egy jegybank gyengén akarja tartani a devizáját, az nem fog sikerülni neki, az árfolyamkorlátot egyszer csak elengedi, és hatalmas erősödés következik be ezután a devizában. Mindenkinek a svájci példa lebegett a szeme előtt, és elhatározták, hogy ez alkalommal nem fog ki rajtuk a jegybank: most nyerni fognak az ügyleten. A nemzetközi befektetők elképesztő ütemben kezdték el venni a cseh koronát, a jegybank pedig csak adta-adta nekik, és vette cserébe az eurót, az árfolyamot a 27-hez cövekelve. A jegybanki tartalékok 40-ről 130 milliárd euróra emelkedtek, azaz majdnem 100 milliárd eurónyi spekulatív pénz áramlott be Csehországba, a korona erősödésére spekulálva - ez hatalmas összeg. Ha ez még nem lett volna elég, a cseh jegybank volt annyira ostoba, hogy előre elárulta, hogy legalább 2017 második negyedévéig tartja fenn az árfolyamrögzítést (a helyzetből mindenki megértette: pontosan addig). Ez felhívás volt keringőre: jöjjön mindenki, aki nyerni akar a cseh korona felértékelődésén, pontosan tudhatjátok, hogy meddig tart a rögzítés, csak ki kell várni, és jön a terülj-terülj asztalkám. Ilyet értelmes jegybank SOHA nem tenne. Ez a második hiba még nagyobb, mint az első.

A cseheknél azonban mostanra pont fordított lett a helyzet mint anno a svájciaknál: akkor azért tudott olyan nagyot erősödni a frank az árfolyamsáv megnyitása után, mert minden spekuláns svájci frank eladási pozícióban volt, és amikor kinyitották a sávot, nem volt egy fia frank-eladó sem, csak vevő, így pár másodperc alatt 20-30%-ot erősödött a frank. Most azonban a világ összes spekulánsa (pont fordítva, mint akkor) cseh korona vételi pozícióban ül, és várja, hogy erősödjön a korona. De ki fog még venni, ha már mindenki eladni akar? Senki. A pozíciók annyira egyoldalúak, hogy könnyen tömegkatasztrófa lehet belőle. A klasszikus hasonlattal élve: a sötét, tömött diszkóban, ahonnan csak egy félméteres résen lehet kijutni, elég ha elkiáltja valaki, hogy tűz van, egymást tiporva fognak kitódulni az emberek. Itt pedig nemhogy tömött a diszkó, de úgy állnak az emberek, mint a heringek a konzervben.

Az árfolyamsávot pár napja megnyitották, mindenki várta a csodát, de nem nagyon történt semmi: egy kicsit erősödött a korona, de mostmár majdnem ott van, ahol korábban: 27 körül. Jó eséllyel egyre több spekuláns látja be, hogy a korona erősödése nem következik be azonnal, éppen azért, mert már mindenki benne ül a tuti pozícióban, nincs aki koronát vegyen. Először páran próbálnak kiódalogni a még nyitott ajtón, de annyira nagy a pozíciójuk, hogy ha tömegesen jut ez egyszerre eszükbe, akkor óhatatlanul hatalmas árfolyammozgást okoznak, és menekülésük közben nagyon begyengítik a koronát. Egyetlen mentőangyaluk lehet csak: a jegybank, aki a felhalmozott devizatartalék segítségével kiengedheti az ajtón a beszorult játékosokat, és azt mondhatják, hogy mondjuk 28-as árfolyamon mindenki adhatja a cseh koronát (veheti az eurót), és így megakadályozhatja a tömegszerencsétlenséget. *

https://www.cnb.cz/en/statistics/bop_stat/international_reserves/drs_struktura_en.htm

//www.tradingeconomics.com/czech-republic/foreign-exchange-reserves (állítsuk az időtávot maximumra ha szépet akarunk látni)

A bennragadt spekulánsok még nem érzik rosszul magukat, de ha/ahogy nőnek a veszteségeik, úgy lesz egyre kellemetlenebb a helyzet. Tényleg csak abban bízhatnak, hogy a jegybank megszánja őket. Erre egyébként jó esély van, mert a gigantikusra hízott devizatartalékot szívesen leépítené a jegybank, a kérdés csak az, hogy milyen árfolyam mellett.

A cseh devizapiacon tehát igencsak gyúlékony a helyzet: az elbizakodott spekulánsok egy lőporoshordó tetején szivarozgatnak, és remélik, hogy minden jó lesz. Lehet, hogy nem lesz robbanás, de olyat nagyon ritkán lát az ember, hogy az összes spekulatív pozíció egy irányban van, és végül mindenki nyer. Ennek ilyenkor pont az ellenkezője szokott bekövetkezni, erre kiváló példát mutatott, pl. 1998-ban a japán jen és a BUX, 2007-ben a feltörekvő (carry) devizák, 2015-ben a svájci frank.

Ha tudnám a jegybank reakcióját, akkor könnyebb lenne jósolni, de most azt gondolom, hogy el fog valamikor indulni egy pánikszerű koronagyengülés, ahogy a spekulánsok elmenekülnek, de a jegybank ezt ellensúlyozza, valahol 28 körül hatalmas intervenciókkal stabilizálva az árat, majd ezután megindul egy lassú (reálgazdasági folyamatok által támogatott) koronaerősödés. De ha a jegybank máshogy tesz, egészen fura kimenetelek is kialakulhatnak...

* Mondjuk ha már ilyen helyzetbe kormányozta magát a cseh jegybank, én - ha cseh jegybankelnök lennék - biztosan azt csináltam volna, hogy kinyitom az árfolyamrögzítést, leviszem az alapkamatot mondjuk -5 százalékra, és megköszönöm a spekulánsoknak, hogy ilyen kedvező kamat mellett finanszírozzák Csehországot. Vagy maradnak, és -5 százalék kamaton "adnak" kölcsön a cseheknek, vagy kimennek az országból, amit lehetővé tennék nekik 28-29-es árfolyamon (ezzel ők egyszeri árfolyamveszteséget szenvednek el, a jegybank pedig nyereséget). Így a cseh jegybank (magyarul a cseh nép, már ha a jegybanki vagyon ott még közvagyonnak minősül) nyerne egy csomót, és a spekulánsok jópár évre megtanulnák, hogy a cseh jegybankkal nem lehet viccelődni. Sajnos nem vagyok cseh jegybankelnök, pedig még ezen kívül is sok kiváló ötletem lenne :)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!