3p

Gondolkodtam a svájciakról, és arra jutottam, hogy ilyen dilettáns döntést ilyen borzasztóan kivitelezve még az afgán jegybank sem követne el.

Nyilvánvalóan tudhatták a jegybankárok, hogy gigantikus spekulatív pozíciók vannak nyitva, és ha elengedik a gátat, akkor ezek egymás hegyén-hátán fognak stoppolni. Az is nyilvánvaló, hogy azt gondolták, hogy majd a 0,75%-os negatív kamat ellensúlyozza a gát eltörlését. Az elgondolás is eleve rossz volt, és ezt szerintem 10-ből 9 piaci szereplő előre meg tudta volna mondani nekik, viszont egyértelmű, hogy piacközeli, gyakorlati ember nem volt a döntés közelében, mert akkor ez nem így zajlik le. A kivitelezés egyenesen katasztrofális volt.

A jegybank egyik fontos feladata, hogy stabilitást adjon a devizájának. Tehát ha már ilyen ostoba döntésre jutottak (eleve, ha ellensúlyozni akarták a gát eltörlését, akkor le kellett volna vinni mondjuk -5%-ra a kamatot, na annak lett volna foganatja), akkor is kutyakötelességük lett volna valamennyire is stabil devizapiacot biztosítani a döntés UTÁN. Mit tettek ehelyett? Kinyitották a gátat, és tétlenül nézték  az összeomlást (mint Néró az égő Rómát). Minimálisan elvárható az lett volna, hogy a döntés pillanatában a jegybank devizakereskedői felhívják a nagy bankokat és valamennyire stabilizálva engedik le az árfolyamot. A svájci frankban ugyanis gyakorlatilag nem lehetett kötni, az árak össze vissza ugráltak másodpercek alatt 5-10%-ot, ami egyértelműen megengedhetetlen a világ egyik legfőbb devizájában. És ezzel nem csak a saját hitelességüket rontották el, és nem csak a svájci gazdaságnak adtak egy pofont, hanem a globális pénzügyi rendszert is veszélybe sodorták. Ez a döntés borzalmas, de ami igazán durva az a kivitelezése volt, ami elképesztő felelőtlenségre és felkészületlenségre utal. A svájci jegybankárok miatt világszerte számos brókercég fog bedőlni úgy, hogy az egésznek semmi értelme sem volt.

Mi ebből a tanulság? Az, hogy a jegybankárok, még a világ vezető jegybankárai is pont olyan hülyék, mint mi mindannyian, sőt! Éppúgy ahogy 2007 előtt az ortodox inflációkövetés miatt nem vették észre a fától az erdőt, és hagyták kialakulni a hitelbuborékot, majd utána is sokszor sok hibát hibára halmoztak (jó példa erre az ECB értelmezhetetlen 2008-as és 2011-es kamatemelése). Ennek megfelelően a jövőben is egy csomó hibát fognak elkövetni, amelyek következményeivel mi fogunk szembesülni. Egyrészt nem okosabbak mint mi, másrészt nem is hihetünk nekik. Így állunk a jegybankárokkal :)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!