2p

A Facebook közösségi portál alapítója szerint mélységesen aggasztó, hogy a közhangulat világszerte a globalizáció folyamata ellen fordul.

Mark Zuckerberg a BBC televíziónak adott, csütörtök este ismertetett interjúban kijelentette: sokan úgy érzik, hogy nem tudnak lépést tartani a globalizációval járó gyors ütemű változásokkal, és ma már vannak olyan mozgalmak, amelyek célja a visszalépés a globális szintű összekapcsolódástól.

Kijelentette: amikor létrehozta a Facebookot, a világ összekapcsolódásának célját senki nem vitatta, e globális összekapcsolódás évről évre szorosabbá vált, és ez tűnt a folyamatok fő irányának. Zuckerberg szerint azonban ma már ezt az elképzelés egyre inkább vitatottá válik.

Hozzátette: továbbra is hisz abban, hogy hosszú távon ez a globális összekötődési folyamat jobbá teszi a világot, ám elismeri azt is, hogy a globalizáció ideája bizonyos esetekben figyelmen kívül hagyta a saját maga által teremtett kihívásokat, és a mostanában tapasztalható jelenségek egy része az erre adott reakció.

A Facebook alapítója szerint ügyelni kell arra, hogy az emberi közösség globálissá válása mindenki számára hasznos legyen, mert ez nem fog automatikusan megtörténni.

Arra a felvetésre, hogy egyes találgatások szerint politikai szerepvállalásra készül, sőt akár indulhat a 2020-as amerikai elnökválasztáson is, Mark Zuckerbeg csak annyit mondott, hogy "jelenleg" ilyesmivel nem foglalkozik, most elsősorban a globális összekapcsolódás folyamata érdekli.

A BBC-nek adott interjú előzménye, hogy Zuckerberg csütörtökön saját Facebook-profilján bemutatta egy körülbelül hatezer szóból álló esszéjét, amelyben szintén a globalizáció folytatása mellett áll ki. Az általa kiáltványnak nevezett írás ennek egyik fő kérdése, hogy "olyan világot építünk-e, amilyet mindannyian akarunk". Mint írja, a Facebookot most a legtöbben a barátokkal és a családtagokkal való kapcsolattartásra használják, de ő reméli, hogy ez a közösségi média a jövőben sokkal inkább összefogásra fogja serkenteni az embereket mindenféle jó cél érdekében, minthogy eredetileg erre - az emberiség összefogására - hozta létre. A világméretű összefogás lehetősége abból a szempontból megvan a Facebookon, hogy immár egymilliárd-nyolcszázhatvanmillió regisztrált használója van, több, mint bármely ország lakónak száma.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!