2p

3,4 milliárd forint adózott eredményt értek el együttvéve.

Együttesen 3,4 milliárd forint adózott eredményt értek el a Földművelésügyi Minisztérium által felügyelt állami erdőgazdaságok, amelyek kivétel nélkül nyereségesek voltak 2016-ban - írja keddi számában a Világgazdaság.

A napilap írása szerint a legjobban a Zalaerdő Zrt., a Nyírerdő Zrt. és a Sefag Zrt. teljesített, ez a három társaság a tárca által felügyelt 22 állami erdészet adózott eredményének 47 százalékát hozta össze, miközben árbevételük csupán az összes 24 százalékát tette ki.

A társaságok a több mint egymillió hektár állami tulajdonú erdőből 956 ezer hektárt művelnek, 5700 munkavállalót alkalmaznak, közvetetten pedig mintegy 40 ezer ember megélhetését biztosítják a cikk szerint.

A lap felidézi, hogy az agrártárca 2014 júliusa óta gyakorolja a tulajdonosi jogokat 22 állami erdészeti társaság felett. A tárca a lappal azt közölte, hogy több stratégiai célt is meghatároztak a szóban forgó erdészeti cégeknek. Ilyen például az ökológiai értékük és stabilitásuk, valamint maximális hozamtermelő képességük fenntartása és gyarapítása, a fenntartható erdőgazdálkodás megteremtése.

A lapnak az agrártárca hangsúlyozta, hogy a fakitermelést az üzemtervek betartásával folytatják és a társaságok kiemelt figyelmet fordítanak a természet- és környezetvédelemre.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!