1p

Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a Tesco-Global Zrt. első, kísérleti klímabarát áruháza Sátoraljaújhelyen. A kísérleti áruház, amelyben egy sor technikai és szervezési változtatást hajtottak végre, 2006. november vége óta sikeresen működik. Az első félév üzemeltetésének mérlegét James McCann vezérigazgató vonta meg újságírók előtt Sátoraljaújhelyen.

Mint a vezérigazgató elmondta, az úgynevezett "zöld" Tesco áruház eddigi működése bebizonyította, hogy néhány műszaki újítással akár 25 százalékos energia-megtakarítást lehet elérni.

A sátoraljaújhelyi áruháznál az energia megtakarítást szolgálják - egyebek mellett - a falakban és a tetőben megnövelt szigetelőanyag rétegek, a kemencék és a mélyhűtők hulladék hőjét újrahasznosító berendezések, a mélyhűtő pultokra szerelt szigetelő tetők, az áramtermelő napelemek az áruház falán és az energiatakarékos fényforrások, áll a társaság közleményében.

A Tesco ezeken az újításokon kívül egy sor műszaki újdonságot vezet be más magyarországi áruházaiban: geotermikus hőszivattyú berendezés működik Dorogon, illetve freongáz helyett széndioxidot használó hűtőket helyeztek üzembe Várpalotán.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!