4p

Százhetvenöt éve, 1841. szeptember 12-én született az utolsó magyar betyár, Savanyú Jóska.

A betyárok, szegénylegények a köztudatban afféle modern Robin Hoodként élnek, holott mi sem áll távolabb a valóságtól. Többségük katonaszökevény, sorozás elől menekülő legény, elszegényedett zsellér volt, aki kisstílű bűnözőként útonállásból, fosztogatásból élt, az eléjük kerülő szegényeket ugyanúgy kirabolták, mint a gazdagokat. Világukat mégis egyfajta romantika övezte, s mivel a mindenki által megvetett, idegen hatalom üldözte őket, némi rokonszenvet is ébresztettek. A kevés "jó betyár" az önkényuralom idején az osztrákok elleni küzdelem, egy évszázaddal később, a kommunista történetírásban az osztályharcos szegényparasztság jelképe lett. A betyárvezérek, közülük is a leghíresebb Rózsa Sándor alakja köré legendák fonódtak, népdalok, balladák, regények hősei lettek.

Savanyú Jóska 1841-ben született a Vas vármegyei Izsákfán, négy évvel azután, hogy a másik híres bakonyi betyár, Sobri Jóska az őt üldöző pandúrok gyűrűjében főbe lőtte magát. Apja számadó volt Veszprém vármegyében, ő maga is juhászként kezdte életét, de a tisztes szegénység nem vonzotta. Birkalopás miatt kellett a fejét bujdosásra adnia, 1860-ban fegyveres csavargás miatt nyolc hónapig raboskodott a veszprémi fegyházban. Néhány éven belül már rablások miatt is körözték, 1872-ben újra lefogták, de rövid időn belül szabadult, mert nem tudtak semmit rábizonyítani, 1875-ben súlyos testi sértés miatt ült egy hónapot.

Működésének "fénykora" 1878 és 1884 közé esett. Bandájával Vas, Zala és Veszprém vármegyékben egyik rablást a másik után követte el, a legnagyobb visszhangot Bezerédy István gróf kirablása keltette. Nem volt válogatós, lépes mézet ugyanúgy elvitt, mint tehenet és pénzt, áldozatait - a betyárromantikához kevéssé illő módon - kegyetlenül agyba-főbe verte, olykor meg is kínozta. 1881-ben már gyilkosságba keveredett, embereivel egy sikertelen rablótámadás során lőttek le egy földbirtokost. A betyár egyre merészebbé vált, a nagyvázsonyi uradalmi pénztárt fényes nappal rabolta ki.

A hatóságok sokáig bottal ütötték a nyomát, az alacsony termetű, de erős testalkatú, a szlovák és a német nyelvet is beszélő Savanyú Jóska sikerrel bujkált a Bakony rengetegében. A vármegyék tehetetlenségét elunó hatóságok 1883-ban országos körözést adtak ki ellene, a következő évben ezer forint vérdíjat is kitűztek a fejére, és statáriumot hirdettek. A legkeresettebb bűnözők közé "emelkedett" betyár végzetét mégsem ez, hanem a bosszúvágy okozta: egy bojtár adta fel 1884-ben, akinek rokonát ő lőtte agyon. Haragosa romantikus regénybe kívánkozó módon altatót kevert a halápi csárdában mulatozó betyár borába, akit ezután a csendőrök dulakodás közben könnyen elnyomtak.

Ügyét 1886-ban tárgyalták, a 27 vádpont között két emberölés is szerepelt. Ő mindent tagadott, számos esetben ki is derült, hogy a bűncselekményt csak az ő nevében követték el. Annyi azonban maradt a rovásán, hogy életfogytiglanra ítéljék, amit másodfokon halálbüntetésre változtattak, de a Kúria levette a kötelet a nyakáról, és az első fokú ítéletet állította vissza. Savanyú Jóska büntetésének letöltését az illavai fegyházban kezdte meg, majd a váci börtönben raboskodott. Húsz éve volt rács mögött, s már betöltötte 65. évét, amikor 1906-ban a váci püspök kérelmére amnesztiát kapott. Az utolsó magyar betyárt rövid ideig Pesten, egy kávéházban látványosságként mutogatták, utána szabóműhelyt nyitott. A szabad életben nem sok öröme telt: súlyos reuma kínozta, lábát amputálni kellett volna, de ő a műtét elől 1907. április 9-én a halálba menekült. Sírja Tótvázsonyban turistalátványosság, alakja köré rövid idő alatt legendák, betyártörténetek szövődtek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!