3p

Május óta először ismét csökkent a hazánkban dolgozók száma. Ám, az akkorival ellentétben most a versenyszféra képes volt kompenzálni a közmunkások közül kiesett embereket a statisztikában.

A Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közlése szerint hazánkban a legalább 5 főt foglalkoztató cégek körében 2,839 millióan álltak alkalmazásban októberben. A létszám előző hónaphoz képest közel 17 ezer fős csökkenést jelent, ám 2013 azonos időszakához képest még mindig 118 ezerrel magasabb.

A váratlannak is nevezhető csökkenés mögött a közszféra, azon belül is a közfoglalkoztatottak állnak, hiszen az októberi 178 ezres foglalkoztatotti szám 23 ezerrel alacsonyabb a szeptemberinél. A hirtelen visszaesés azonban nem veszélyezteti azt a kormányzati célt, hogy augusztustól havi átlagban 200 ezer fő alkalmazása legyen biztosított. A nyolcadik hónaptól kezdve az átlag a friss adattal is 192 ezer főre jön ki. Nagy kérdés lesz azonban az év utolsó két hónapjában hogyan alakul a közmunkások száma. A téli közfoglalkoztatásról ugyanis nem szóltak kormányzati nyilatkozatok, azok egyetlen célként a havi átlag 200 ezer fő foglalkoztatását jelölték meg.

Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy ha a nemzetgazdasági létszámot a közfoglalkoztatottak nélkül vizsgáljuk, akkor havi szinten közel 7000 fős növekedés következett be. Vagyis ezúttal a másodlagos munkaerőpiacon foglalkoztatottak nélkül is tudott bővülni a hazánkban dolgozók száma.

Visszatérve a teljes (közmunkásokat is magába foglaló számokra), az általuk eredményezett statisztikaromlást a versenyszféra képes volt - ha enyhén is, de - korrigálni. Az októberre közölt 1,88 millió alkalmazott ugyanis közel 3500 fővel jelent több dolgozót a szeptemberhez képest. Ez a növekedés az év ebben az időszakában egyébként ritkán és régen látott folyamat. Legutóbb ugyanis 2010-ben volt példa arra, hogy szeptemberről októberre növekedjen a versenyszférában dolgozók létszáma. Előző év azonos időszakához viszonyítva a mostani adat egyébként 52,5 ezer fős pluszt jelent.

Továbbra is többet érnek a bérek

Ami a kereseteket illeti, minden területen növekedés mutatkozott. Országos átlagban a rendszeres bruttó bér októberben 224,5 ezer forint volt, a versenyszférában pedig 236,5 ezer forint.

A hazavitt összegek is emelkedtek egy hónap alatt (és előző évhez képest is). A nemzetgazdasági átlag 155,6 ezer forint volt, a versenyszférában 163 ezer, a közszférában pedig 141,6 ezer forint volt a nettó bér.

Mivel októberben változatlanul defláció volt hazánkban, ezért a nettó bérek reál szinten is növekedtek az előző évi állapothoz képest. Országos átlagban 3,7, a versenyszférában 3,8, a közszférában pedig 4,2 százalékkal értek többet a hazavitt összegek.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!