3p

A Nézőpont Intézet Zrt. és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. sem igazán panaszkodhat a tavalyi évékre, ugyanis sikerült olyan nyereséget elérniük a cégeknek, amit teljesen kilapátoltak a tulajdonosok.

Mindezt a nyereséget a bevételek dinamikus növekedésével, a ráfordítások mérséklődésével és a megugrott üzemi eredményekkel sikerült elérniük.

A Nézőpont Intézet esetében az árbevételek 10 százalékkal emelkedtek 290 millió forintra 2015-ben az előző évihez képest. Az azonban nem derül ki a kiegészítő mellékletből, hogy pontosan minek is köszönhető a jelentős növekedés. A dokumentumban ugyanis csak annyi olvasható: "a társaság nettó árbevétele ügyviteli szolgáltatásokból, irodabérleti és székhelyhasználati, szoftver-felhasználási díjakból származik".

Emellett „a pénzügyi műveletek jelentősebb bevételeit a leányvállalatoktól kapott osztalékok, továbbá kapott kamatok képezik” a kiegészítő mellékletben foglaltak szerint. 

Az anyagjellegű ráfordítások növekedése 7 százalékra lassult 2015-ben az azt megelőző év több mint 70 százalékos emelkedéshez képest. Az eredménykimutatás szerint a cég tavaly 189,2 millió forintot számolt el ilyen jogcímen a korábbi 176,6 millió után. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a cég 2013 óta megduplázta anyagjellegű költségeit.

Hasonlóan nem derül fény arra sem a kiegészítő mellékletből, hogy mi volt az oka annak, hogy ezzel párhuzamosan a személyi jellegű ráfordítások 15 százalékkal növekedtek az előző évi drasztikus csökkenést követően. Ezen a jogcímen tavaly mindösszesen 28,4 milliót költöttek. Ennek az oka nem tisztázott a kiegészítő melléklet szerint sem, hiszen a 2015-ös átlagos statisztikai létszám 3-ról 2-re csökkent. A bérköltség ugyanakkor 16,6 millió forintról 18,4-ra ugrott. Ennek megfelelően tavaly a 2 fő átlagos havi bérköltsége 768 416 forint volt, ami jóval magasabb, mint az országos átlagos bruttó bér szintje.

Az ismertetett változások nyomán a társaság üzemi eredménye a tavalyi 10,2 milliós veszteség után 47,3 millió forint volt.

Így 139,1 milliós adózott eredménnyel zárta az évet a cég, amit teljesen kifizettek osztalékként a tulajdonosnak. Ez az osztalék 74 százalékkal több az előző évinél.

Ennél is jobban ment a Századvég Gazdaságkutatónak 2015-ben. Az árbevételét 758,6 millióról 920,6-ra sikerült növelnie. Ezzel párhuzamosan jelentősen, 427,3-ról 324,7 millióra csökkentek az anyagjellegű ráfordítások, miközben a személyi jellegű kiadások 316,4 millióról 350,5 millióra ugrottak.

A kiegészítő melléklet nem magyarázza ennek az okát, ugyanis a foglalkoztatottak átlagos létszáma 27-ről 23-ra csökkent 2015-ben.

A ráfordításokon belül a bérköltség a legnagyobb tétel, amiből levezetve egy főre tavaly bruttó 912 ezer forint jutott.

Mindezen felül sikerült kimagaslóan nyereségesnek maradnia a Századvég Gazdaságkutatónak: a 2014-es 5,6 millió forint után 215,6 millió forinttal. Ebből az összegből a 21,6 milliós adófizetési kötelezettség után 191,2 millió forintos összeget sikerült realizálnia a cégnek adózott eredményként.

Ebből az összegből még osztalékra is költöttek, 191,215 millió forint értékben, így maradt a 191,216 milliós adózott eredményből 1 millió nyereség a cégben.

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!