3p

700 forint alatt már nagyon nehezen mozdulnak a diákok, 800 forintos órabérért viszont ötből négyen már dolgoznának.

A diákmunkára jelentkezők mindössze 30 százaléka hajlandó 700 forintos órabér alatt munkát vállalni, ugyanakkor 800 forintos órabérért már a diákok 80 százaléka elmenne dolgozni – mutatta ki az IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég felmérése. A diákoknak mindössze egytizede állította, hogy 900 forintosnál magasabb órabérért vállalna munkát.

"700 forint alatti órabérért már nagyon nehéz alkalmas jelölteket találni az amúgy is kevés diák között. Ugyanakkor tévhit, hogy aki manapság diákot szeretne alkalmazni, annak mindenképpen magas, 900 forint feletti órabért kell kínálnia" - fűzte hozzá az eredményekhez Horváth Botond, az IFUA Horváth & Partners vezető tanácsadója. Mint mondta, a 700 és 800 forint közé eső sávban érdemes a diákmunkát meghirdetni. A budapestiek igénye valamivel nagyobb a vidékiekénél: előbbiek óránként átlagosan minimum 764 forintot, utóbbiak 716 forintot kívánnak keresni diákmunkával.

Annak, aki jó munkaerőt szeretne találni a diákok között, nem csak a fizetésben kell versenyeznie. Bár a legtöbb válaszadó (96%) a fizetést tartotta fő szempontnak egy-egy munka elvállalásában, más tényezők is közrejátszanak a diákok döntésében. A munkavégzés helye a kitöltők 90 százalékának volt fontos. Igen sokan nevezték fontosnak azt is, hogy rendes főnököt kapjanak (88%), hogy rugalmas időbeosztásuk legyen (87%), és hogy jófej munkatársakkal dolgozhassanak (86%).

Ilyen az első, 3D-ben nyomtatott épület

A nyári munkát vállaló diákok a foglalkoztatás és a közteherviselés szempontjából felnőtteknek számítanak; a diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles, a személyi jövedelemadó mértéke tizenöt százalék, amelyet a munkaadó adóelőlegként von le a bruttó bérből - áll a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiadott közleményében.

Ha munkaviszonyban vagy biztosítást eredményező megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor egyéni járulékot is kell fizetnie - tették hozzá. A tájékoztatás szerint a tanulókra a bejelentésre, az adózásra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalóra.

A tanulók szülői engedéllyel 16 éves koruktól dolgozhatnak, de szünidőben a 15 évesek is vállalhatnak munkát, ha általános, szak- vagy középiskolába járnak. A munkavállaláshoz adóazonosító jelre van szükség, amit a NAV-nál kell igényelni a 16T34-es nyomtatványon - hangsúlyozták.

Arra hívták fel a figyelmet, hogy a munkavégzésről szóló megállapodás előtt célszerű ellenőrizni a munkáltatót az adóhivatal honlapján, a www.nav.gov.hu/nav/adatbazisok címen, mert az adóhátralékos, a felfüggesztett, valamint a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató cégeknél kockázatos munkába állni. Kiemelték, hogy a foglalkoztató igazolást köteles kiállítani a jövedelemről és a levont közterhekről, erre a diáknak jövőre szüksége lesz a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallás tervezetéhez.

Munkaviszony esetében ragaszkodni kell az írásban megkötött - minimum az alapbért és a munkakört tartalmazó - szerződéshez, az alkalmi munkánál és idénymunkánál ez nem kötelező.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!