2p

A biztonságos drónhasználatról szóló szabályzatot dolgozott ki és egy honlapot is elindított a témában a brit Polgári Repülési Hatóság (CAA), amely az úgynevezett Drone-kód megjelentetése előtt nagyszabású felmérést is végzett a csaknem kétmillió drónhasználót számláló nagy-britanniai lakosság körében.

A hatóság csütörtökön indította el a dronesafe.uk oldalt, amelyen a felhasználók megismerkedhetnek a távirányítású repülő szerkezetek használatára vonatkozó előírásokkal. A hat pontba szedett szabályzat szerint a drónnak mindig az irányítója látóterében kell lennie. A szerkezet nem repülhet 120 méter fölé, így csökken annak az esélye, hogy veszélyezteti a polgári repülést. Mindig követni kell a gyártó utasításait. Az emberektől és épületektől legalább ötven méteres, a tömegektől és beépített területektől minimum 150 méteres távolságot kell tartani.

Az irányítón van a felelősség a drón minden egyes használatakor. A nem megfelelő használat büntetőeljárást vonhat maga után. Távolságot kell tartani az ember vezette repülőgépektől, a repterektől és leszállóhelyektől. Amennyiben egy drón veszélyezteti egy repülőgép biztonságát, az bűncselekménynek számít és az irányító akár öt év börtönbüntetést is kaphat.

Magyarországon is tesztelték ezeket a gépeket

A Drone-kód megjelenése előtt a CAA nagyszabású felmérést végzett a britek körében a felelősségteljes drónhasználatról. Múlt heti jelentések szerint Nagy-Britannia légterében több utasszállító repülőgép is alig pár méternyi közelségbe került drónokkal, és az egyik esetben egy gép London központja felett került veszélyes közelségbe egy távirányítású repülőszerkezettel.

"Soha nem készült még ekkora fogyasztói felmérés a drónhasználatot illetően, és a légi- valamint a drónipar részéről is valós igény volt arra, hogy többet megtudjunk erről az egyre növekvő szektorról" - mondta Tim Johnson, a CAA vezető munkatársa.

A jelentés legfőbb megállapításai közé tartozik, hogy a nagyközönség támogatja az "ésszerű" drónhasználatot, úgy mint a tömegközlekedés, az elektromos vezetékek megfigyelését, és a szerkezetek mezőgazdaságban, életmentő szolgáltatásokban, valamint donorszervek szállításakor való alkalmazását. Nagy-Britannia csaknem kétmillió drónhasználójának több mint 60 százaléka elsősorban "szórakozásból" tart drónt. A megkérdezettek több mint 90 százaléka mondta, hogy szükség van a drónhasználat szabályozására.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!