A fél ország útnak indul húsvétkor


Az idén négynapos húsvéti ünnepre a tavalyihoz képest már most csaknem háromszor több vendég foglalt a belföldi szálláshelyekre - derül ki a Szallas.hu legfrissebb adataiból.

Az oldal közleménye szerint minden 4. magyar SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, az átlagos foglalási érték 49 667 forint. A legtöbben Egerbe, Hajdúszoboszlóra, Budapestre, Gyulára és Siófokra látogatnak.

A Szallas.hu kutatása szerint a megkérdezettek 90 százaléka kifejezetten örül a döntésnek, és persze sokan ki is használják: minden harmadik foglalás 3 éjszakára, vagyis 4 napra szól - ismertette Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere. A vendégek harmada hotelben keresi az ünnepi kikapcsolódást, amit népszerűségben a vendégház, az apartman és a panzió követnek.

Ezek a legextrémebb szállodák

Az előfoglalások alapján Eger a legnépszerűbb, a Heves megyei települést sorrendben Hajdúszoboszló követi. Mivel a négy egybefüggő munkaszüneti nap már a környező országokat is elérhetővé teszi, így a külföldre irányuló magyar forgalom is nagyot ugrott idén, ez több, mint háromszorosa a tavaly húsvéti értéknek - tette hozzá Mészáros Judit.

Az előfoglalások alapján a TOP 10 legnépszerűbb magyar település között van Szeged, Nyíregyháza, Miskolctapolca, Szilvásvárad, és Pécs.

MTI


Olvasta már?



Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
Sokkal jobb orvosi ellátást kaphatnának a magyar munkavállalók
Mitől emelkedhetnek a KGFB-díjak

A kgfb esetén az autósok többségében elégedettek a biztosítók szolgáltatásaival. Most azonban felmerült a módosítási igénye, ami gondot okozhat.

.
hirdetés
elrejt
 
.