3p

Egyre több lakáshiteles választja a több évre fix havi törlesztőrészletet nyújtó hiteleket. A legolcsóbb és legdrágább hitelek közötti különbség pedig milliós többletet róhat a hitelfelvevőre, derül ki a BankRáció.hu összeállításából.

A lakáshitel-felvevők a biztonságot tartják leginkább szem előtt, az újonnan kihelyezett hitelek között ugyanis már többségbe kerültek az 1-20 évre fix havi törlesztőrészletet biztosító konstrukciók. A hivatalos adatok szerint az első félévben 123,4 milliárd forint értékben folyósítottak ezekből, míg az úgynevezett változó kamatozású - azaz csak maximum egy évre fix havi törlesztőrészletű - hitelek összege 93,6 milliárd forintra rúgott. Az ingatlan.com-csoporthoz tartozó, banki ajánlatokat összehasonlító és hitelközvetítéssel foglalkozó BankRáció.hu szerint is a több évre fix havi törlesztőrészletű lakáshitelekre van nagyobb igény, az érdeklődők 65 százaléka inkább ezeket a lakáshiteleket kereste.

A legfrissebb jegybanki adatokból pedig az derül ki, hogy a több évre fix havi törlesztőrészletet biztosító lakáshiteleket magában foglaló - hivatalos nevükön - éven túli kamatrögzítésű lakáshitelek átlagos hitelköltség-mutatója októberben 6,25 százalékos volt. Szemben a szeptemberi 6,36, illetve az egy évvel korábbi 6,57 százalékkal, azaz csökkent a szóban forgó hitelek terhe. Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője az adatokat értékelve azt mondta: “A csökkenés jó hír a lakáshitel-felvevők számára, mert olcsóbbak lettek ezek a hitelek. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a több évre fix havi törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek között jelentős a különbségek vannak.”

Ugyanaz a hitel tetemes különbséggel

A BankRáció.hu épp ezért 17 bank ajánlata alapján összevetette a 20 évre felvett 8 millió forintos - öt évre fix havi törlesztőrészletet garantáló - lakáshiteleket. A végeredmény szerint a legolcsóbbak 3,46 százalékos teljes hiteldíjmutatóval (thm) igényelhetőek, tehát a piaci átlagnál jóval olcsóbban. A legdrágábbaknál azonban a thm megközelítheti a 8 százalékot. A két hitel közötti különbség miatt a 20 éves futamidő alatt - feltételezve, hogy a kamatok és az egyéb terhek a teljes futamidő alatt nem változnak - a teljes visszafizetendő összeg durván 3 millió forinttal térhet el egymástól.

Gergely Péter szerint tehát hitelfelvétel előtt érdemes alaposan átnézni az ajánlatokat és legalább 10 bank ajánlatát megvizsgálni, mert jelentős megtakarítást eredményezhet a körültekintő választás. A szakember azt is elmondta, hogy a lakáshitelezésben egyre fokozódik a verseny, rendre jelennek meg újabb  és újabb ajánlatok a bankoktól, a legolcsóbb hitel kiválasztásában pedig a naprakész információkkal rendelkező online hitelkalkulátorok üzemeltetői segítséget tudnak nyújtani. A BankRáció.hu előrejelzése szerint a következő időszakban tovább élénkülhet a lakáshitelezés, amit elősegíthet majd az új lakások piacán várható kínálatbővülés. A piacon pedig az újonnan kihelyezett hiteleknél továbbra is túlsúlyban lehetnek a több évre fix havi törlesztésű lakáshitelek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!