2p

A Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Szállodaszövetség és 85 budapesti szolgáltató összefogásával akció indul a főváros belföldi turizmusának élénkítésére - mondta Rusznák Imre, a Budapest-Közép-Dunavidéki Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke az akciót bemutató sajtótájékoztatón.

A "Budapest vendégül várja Magyarországot" elnevezésű akció keretén belül a vendégek kedvezményes utazási csomagokat vásárolhatnak résztvevő szállodáktól. Ezeket, a 10-50 százalékos kedvezményeket a vendégek a Magyar Turizmus Kártya Light és az "IrányBudapest" kupontömb segítségével vehetik igénybe - áll a Magyar Turizmus Zrt. sajtóközleményében.

A két szakaszból álló kampány első része 2007. június 23-tól szeptember 2-ig, második fele pedig november 1-jétől december 26-ig tart. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója közölte: a társaság ötvenmillió forinttal vesz részt az akcióban.

Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkárságának főosztályvezetője elmondta: az ország vendégforgalmának 40 százaléka, az eltöltött vendégéjszakák számának 35 százaléka a fővárosban realizálódik. Budapesten az idegenforgalomból 1,2 milliárd forint bevétel származik. A főosztályvezető hozzátette: 2000 és 2006 között 122 ezerről 124 ezerre nőtt a szállodai férőhelyek száma.

Rusznák Imre közölte: Budapesten a vendégek 15,5 százaléka, a vendégéjszakák 17 százaléka, a szállásdíjbevételek 10 százaléka a belföldi turizmusból származik. Az átlagos tartózkodási idő 2,3 éjszaka.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!