2p

Együttműködési megállapodást írtak alá a foglalkoztathatóság növelésére a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) képviselői hétfőn. A felek az egész életen át tartó tanulás és a felnőttképzés széles körű elterjesztését és népszerűsítését várják a közös munkától.

Vizi E. Szilveszter, a TIT elnöke az mfor.hu-nak elmondta: csak tavaly 500 ezer ember vett részt a TIT tanfolyamain, amelyek országszerte elérhetőek. Az együttműködés gyakorlati megvalósítása már a napokban megkezdődik, ami többek között azt jelenti, hogy a SZMM által rendelkezésükre bocsátott munkaerő-piaci prognózisokhoz igazítják a képzési kínálatot. Így a leginkább keresett tudást sajátíthatják majd el a tanfolyamokon a jelentkezők.

Az elnök szerint nyelvtudásban és az internetes gyakorlati ismereteket illetően is van még mit behozni a magyaroknak. A legnagyobb hazai civil szervezetnél európailag is elismert végzettséget szerezhetnek többek között ezeken a területeken az érdeklődők.

Kiss Péter, szociális és munkaügyi miniszter kifejtette, hogy a hatékony felnőttképzés és az egész életen át tartó tanulás egyben a versenyképesség és a foglalkoztathatóság európai szintre emelésében is segítheti az országot. A közös munka célja, hogy a magyarok ne az olcsóságukkal, hanem a jól képzett munkaerejükkel tűnjenek ki az európai versenyben.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!