2p

Noha az elmúlt napokban viszonylag stabil volt az olaj ára, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy változás jöhet.

Csütörtökön ugyan minimálisan emelkedett az olaj ára, ám a (közép-európai idő szerint) kora délután publikált amerikai adatok borús képet festettek. A most publikált állományi értékek ugyanis az üzemanyag készletek jelentős csökkenését jelezték. A megnövekedett igények mellett tetézi a bajt, hogy a súlyos károkat okozó Harvey számos finomító leállását okozta Texasban. Az újabb trópusi viharok pedig további kapacitás csökkenést okozhatnak, de azzal is fenyegetnek, hogy az eddigi károk elhárítása lassabb lesz a megszokottnál.

A hurrikánok miatt a legfontosabb olajfajták ára már emelkedésnek indult, az Egyesült Államokban irányadónak tekintett WTI ára egy hónapos csúcson állt szerdán. Ennél is jobban drágult az európai benchmarkot jelentő Brent árfolyama, amely április óta nem került ennyibe.

Akik évek óta követik, hogy mi történik a hurrikánok idején, azoknak nem meglepetés, hogy a viharok és a kapcsolódó finomítói leállások egyik hatása a termékkészletek csökkenése és a nyers kőolajtermékek emelkedése.

Az elemzők szerint némileg megnyugtató, hogy a második hullámban érkező hurrikán, az Irma elkerüli Texast, ugyanakkor a Floridában megugró kereslet is hatással lesz a készletekre és az árakra.

Az elmúlt napokban a magyar autósok már szembesültek azzal, hogy rájuk is hatással vannak a globális folyamatok, hiszen kétszer is változik az üzemanyagok ára a héten. Szerdán a Mol bruttó 9 forinttal emelte a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj árát. Ám ezzel még nem lesz vége, hiszen pénteken újabb drágulás lesz a kutakon. A nagykereskedelmi árak ugyanis újra nőnek, a benzin esetében bruttó 4 forinttal, míg a gázolajnál további 3 forinttal. Hogy az áremelések üteme hasonlóan gyors lesz-e azt nehéz megjósolni, az viszont szinte biztos, hogy a következő heteket az áremelkedés jellemzi majd.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!