2p

A nyugdíjasok mellett a legális keretek között dolgozó polgároknak is járna prémium az Állami Számvevőszék elnöke. A Domokos László által felvetett ötletet véleményünk szerint gond nélkül támogatni fogja a kormány.

"Az sem újdonság, hogy a jó szakembereket úgy lehet megtartani, ha magasabb bért kínálnak nekik. A járandóságok emelése viszont nemcsak a cégek dolga, a folyamatot az állam is támogathatja, mégpedig akár két módon is. Az egyik, hogy az állam csökkenti a cégek adóit, ha azok megemelik a dolgozók keresményét – ez történt abban a több évre szóló megállapodásban, amelyet a kormány tavaly kötött meg a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleteivel. A másik út a dolgozók közterheinek mérséklése. A napokban jelent meg a hír arról, hogy a gazdaság javuló teljesítménye miatt a nyugdíjasok prémiumot kapnak az esztendő végén. Úgy vélem, a legálisan munkát vállaló polgárok is kaphatnának valamiféle prémiumot az államtól magas teljesítménybővülés esetén" - Mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Időknek.

Az ÁSZ elnöke úgy véli, jó megoldás lenne a munkavállaló által fizetett munkaerőpiaci járulékot 1,5 százalékról 0,5 százalékra csökkenteni.

A közteher egyfajta szolidaritási adóként működött, amit a munkával rendelkezők róttak le azért, hogy a költségvetés kifizesse a munka nélkül maradtak juttatásait. Ma viszont 4 százalék körül mozog a munkanélküliségi ráta, ezért nincs szükség a szolidaritási alapon beszedett teher teljes összegére.

Domokos László (Fotó: MTI)

"A tehermérséklés azért volna a legálisan dolgozók prémiuma, mert ezt a járulékot a dolgozók fizetik, a csökkentés így nekik jelentene azonnal zsebben maradó pénzt. Az egy százalékpontos faragás átlagfizetésnél havi kétezer forintot tehetne ki" - véli Domokos.

Hozzátette: egy olyan szabály lenne célravezető, amely szerint a teher újra 1,5 százalékra emelkedne, ha a munkanélküliség egy bizonyos szint fölé szökik.

Az egyszámjegyű személyi jövedelemadóról azt nyilatkozta Domokos, hogy a cél helyeselhető, de úgy volna jó, ha a kormányzat meghatározna valamilyen menetrendet, milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy az szja csökkenjen, s hány év alatt, milyen ütemben történhetne meg a mérséklés. Ez nagyban növelné szerinte a kiszámíthatóságot.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!