3p

Vezetőnek lenni nem mindig hálás feladat, a beosztottak legalábbis egyre kisebb tisztelettel tekintenek a feljebbvalókra. Igaz, a vezetők is gyakran tesznek azért, hogy minél kisebb legyen a respektjük.

A munkavállalók 54 százaléka nem mutat tisztelet a főnökével szemben, derítette ki egy 2014-es Harvard Business Review felmérés. Más kérdés, hogy ennek sokszor az a prózai magyarázata, hogy a vezetők inkompetens módon irányítanak. Ezt támasztja alá egy közelmúltban publikált tanulmány, amely szerint a beosztottak harmada véli úgy, hogy a felettesénél jobban el tudná látni annak munkáját.

Nagyon sok szervezetben alapvető elvárás az, hogy a beosztottak tiszteletet mutassanak a vezetők iránt. Ez pedig abból a mítoszból táplálkozik, amely szerint csak úgy tudja hatékonyan elvégezni valaki a feladatait, ha kedveli és tiszteli a felettesét.

A szervezetfejlesztési szakemberek ugyanakkor azon a véleményen vannak, hogy előnyt jelent ugyan az inspiráló, tekintéllyel rendelkező vezető egy vállalatnál, ám a beosztottak ennek hiányában is dolgozhatnak hatékonyan. Ehhez az alábbi szempontokra érdemes tekintettel lenni.

Van aki elhiszi magáról

1) Elkötelezettség nélkül nincs eredmény
Ha egy munkavállaló nem kötődik a feletteséhez, akkor is elkötelezettnek kell lennie a munkája iránt. Azt a pszichológusok is elismerik, hogy megfelelő interakció hiányában nehezebb jól teljesíteni, a motiváló főnök hiányában is törekedni kell erre. Vannak vezetők, akik introvertáltak, mások alacsony EQ-val rendelkeznek, ettől függetlenül velük is kommunikálni kell, kérdésekkel kell őket bombázni, visszajelzéseket kell tőlük szerezni.

A fellegekben érezhetik majd magukat a Facebook dolgozói


2) A pozitívumok segítenek
A főnök lehet, hogy nem a legjobb menedzser, azonban érdemes adni neki egy lehetőséget. Elképzelhető, hogy azért jutott a ranglétra adott fokára, mert kiváló szakember, és akár a mi fejlődésünket is tudja segíteni. Más vezetők mindent maguk akarnak csinálni, vagy a kisebb részfeladatok megoldására is receptet adnak. Elképzelhető, hogy ez az attitűd a piacismeretükből, esetleg korábbi negatív tapasztalatukból ered. Ha pozitívan közelítünk feléjük feltárulhatnak olyan dolgok, amelyek segítenek egymás könnyebb elfogadásában.

3) Kezeljük helyén a dolgokat
Szinte minden embernél van olyan cselekedet vagy tulajdonság, amelyet tapasztalva hajlamos túlreagálni a dolgokat. Ha ezeket a kérdéseket megpróbáljuk hideg fejjel kezelni és átbeszélni, sok keserű percet spórolhat meg magának a főnök és a beosztott is.

4) Fókuszáljunk a munkánkra
Lásd el minél magasabb szinten a feladatodat, koncentrálj a munkádra. Ha jól dolgozol, szakmailag fejlődsz, akkor meg fogod találni a számításod. Igaz, lehet, hogy nem a mostani munkahelyeden, hanem valahol máshol.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!