3p

A budapesti és az országos panel árindexek továbbra is meredeken emelkednek, mértéke meghaladja a tégla lakások értékeit is. A sokáig igazi no-go zónának tartott Havannán például 242 ezer forint lett az átlagosan négyzetméter ár.

Az ingatlanpiac 2014-es felélénkülése óta mintegy megduplázódott a Duna House panel lakásár indexének értéke. Az index a legfrissebb adatok alapján elérte nominál értéken a 148 százalékpontot, reál értéken mérve pedig 116 százalékponton áll. A tégla lakások ennél mérsékeltebb növekedést mutatnak, igaz, ők magasabb árszintről kezdték az emelkedést. Jelenleg 125 százalékpont a nominál értéke.

A budapesti paneleket érdemes lakótelepek szerinti bontásban is megvizsgálni, ugyanis százezres eltérések is előfordulhatnak az egyes négyzetméterárak között. A 2013-as árszinthez képest a legkisebb növekedés is 67 százalékos volt, ami a IX. kerületi József Attila lakótelepet jellemezte. A legnagyobb emelkedés három év alatt a VIII. kerületi Szigony utcai lakótelepen zajlott le, ahol több mint megduplázódtak az árak. A József Attila lakótelep esetében 2013-ban magas árszínvonalú környékről beszélhetünk, mely a négyzetméter árak alapján felállított rangsorban jelenleg csak a középmezőnybe került. A Szigony utca esetében ez épp ellenkezőleg történt. A korábbi alacsony árakhoz képest, amikor csak az Újhegyi és a Havanna lakótelep bizonyult nála olcsóbbnak, közepes szintre emelkedtek a négyzetméterárak. Az árnövekedés okai között a Corvin-negyed fejlesztése minden bizonnyal jelentős szerepet játszott. Jelenleg az Újpesti, Újpalotai és a Békásmegyeri lakótelep is alacsonyabb négyzetméterárat mutat.

A vizsgálatba a 10 legnagyobb és legjelentősebb lakótelep közül öt helyen haladta meg a négyzetméterár a 300 000 forintos szintet. Ezek közül is kiemelkedik a Gazdagréti lakótelep 368 000 forint átlag négyzetméter árával, melyet a Bécsi úti lakótelep követ 338 000 forinttal. Ez a két helyszín már 2013-ban is a legmagasabb négyzetméter árakkal rendelkezett, ám a négyes metró megépülésével és a fonódó villamossal még kedvezőbb helyzetbe kerültek. Legolcsóbban az Újhegyi és a Havanna lakótelepen vásárolhatunk panelt, ahol az átlagos négyzetméter ár jelenleg sem haladja meg a 250 000 forintot. Ez a két lakótelep már 2013-ban is a legolcsóbbnak bizonyult a fővárosban.

Az eltérő mértékű áraknak köszönhetően mindenki megtalálhatja a saját igényeihez és költségvetéséhez illő lakást. Míg Budán és a belvárosban drágább, de jobb elhelyezkedésű lakások vásárolhatók, addig a pesti külvárosi részen ugyan valamivel rosszabb adottságokkal, de lényegesen olcsóbb panellakás vásárolható.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!