Az idei adóbevallást már a NAV készíti helyettünk


Az idei személyi jövedelemadózásról szóló tájékoztató leveleket hétfőtől kézbesíti a posta, ebből mindenki tájékozódhat az idei újdonságokról, illetve arról, hogy milyen feltételek esetén nem tartozik a túlnyomó többséghez, akiknek már az adóhatóság készíti el a bevallását - mondta Tállai András.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője hangsúlyozta: a munkáltatók és a kifizetők adatai alapján mindenki, azaz, ahogy mondani szokás, a bérből és fizetésből élők személyijövedelemadó-bevallása összeállítható. A NAV tehát idén először, ezeket az adatokat felhasználva mintegy 3,8 millió adózónak készíti el az szja-bevallás tervezetét.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy természetesen az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek továbbra is maguknak kell elkészíteniük bevallásukat, hiszen az ő jövedelmi adataik teljes körűen nem állnak rendelkezésre. Ismertetése szerint akiknek a NAV készíti el a bevallás tervezetét, azoknak is jóvá kell hagyniuk azt.
 
Bérkalkulátor 2017 - a megugró minimálbérekkel

Ismerje meg a 2017-es szabályokat!
Hatalmasat emelkedik a minimálbér, mennyit kap kézhez a bruttó bérből? Hogyan változik a kétgyermekes családok adókedvezménye?
Számoljon velünk!


A legegyszerűbb azoknak lesz, akiknek van ügyfélkapujuk, hiszen ők március 15-től egy gombnyomással elérhetik a bevallási tervezetet, amit ha kell, kiegészíthetnek a véglegesítés előtt - mondta Tállai András. Akik viszont nem nyitnak ügyfélkaput, azok kérhetik, hogy a NAV postán küldje meg a tervezetet, vagy akár személyesen megnézhetik a NAV ügyfélszolgálatán a hivatal által készített bevallást - tette hozzá. 

Március 15. fontos dátum, mert addig lehet kérni a postázást akár SMS-ben, akár a NAV honlapján, telefonon vagy az ügyfélszolgálaton - hívta fel a figyelmet a NAV vezetője, aki szerint a tájékoztató levélből mindenki számára egyértelműen kiderül, mi a teendője. 

A levélben egyebek között felhívják a figyelmet arra, hogy akinek a tervezet szerint az előlegeken felül adófizetési kötelezettsége van, azt banki átutalással is rendezheti, sőt kérhet részletfizetést is, ha a hátralék nem több 200 ezer forintnál.

Az államtitkár valószínűnek tartja, hogy a legtöbb adózónak lényegében semmit nem kell tennie, mert a bevallási tervezet valamennyi adatát pontosan rögzíti. Az viszont fontos, hogy mindenki nézze meg a tervezetet ügyfélkapun vagy a postán kapott formában, esetleg az ügyfélszolgálaton, mert az állampolgárok felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzék semmi. Azokról a jövedelmekről ugyanis, amelyekről nem érkezett adat év közben a NAV-hoz, az adózóknak maguknak kell számot adniuk, ezért van lehetőség a bevallási tervezet kiegészítésére - hangsúlyozta Tállai András.

Elmondta azt is: továbbra sincs akadálya annak, hogy az adózók rendelkezzenek az adó 1+1 százalékáról a bevallástól függetlenül. Erre online lehetőség is van a nyomtatott nyilatkozat postázása mellett május 22-ig.
 
MTI 

Olvasta már?



Ajánló

Etikettek óriási választékban! Ha minőségi terméket keres, nálunk jó helyen jár, az Avery Zweckform etikettek teljes palettája megtalálható a kínálatunkban!

- Avery univerzális etikett címkék
- Avery színes univerzális etikett címkék
- Avery azonosító etikett címkék
- Avery visszaszedhető etikettek

További ajánlataink:
Prezentációs eszközök - Vizuál táblák, Flipchartok, Kiegészítők, Markerek és táblafilcek
Nyomtatási eszközök - Utángyártott tonerek, Utángyártott tintapatronok
Csomagolás - postázó dobozra, postázó dobozra, stretch és légpárnás fóliák

.
Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
Péterfalvi szerint lépni kell a magyar vállalatoknakPéterfalvi szerint lépni kell a magyar vállalatoknak

Haladéktalanul meg kell kezdeniük a felkészülést az egy év múlva hatályba lépő Európai Adatvédelmi Rendeletben foglaltak betartására a magyar vállalatoknak.

.
hirdetés
elrejt
 
.