2p

Budapest egy hellyel előre lépett, így ma a 22. legkedveltebb üzleti célpont Európában - derül ki a Cushman & Wakefield legfrissebb piackutatásából. Az erősödés az olcsó munkaerőnek és a jelentős fejlődési potenciálnak köszönhető, írja a Napi Gazdaság.

Európában jelenleg London és Párizs a legkedveltebb üzleti célpont, s bár Budapest csak a 22., az elmúlt évekhez képest fejlődött, így a régióban a második helyen áll Prága után, maga mögé utasítva Varsót, Bécset és Bukarestet is.

Noha kiemelkedő helyezésünk az olcsó munkaerőnek is köszönhető, ugyanakkor a szakképzettség tekintetében meglehetősen a sor végén állunk. Árendás Gergely, a WING vezérigazgató-helyettese arra is rámutatott, bár Budapest infrastrukturális szempontból sem áll túl jó helyen, a közelmúltban átadott autópálya szakaszok a következő felmérés idejére módosíthatnak a sorrenden.

Az üzleti lehetőségekkel kapcsolatban Árendás megjegyezte, 2010-ben jelentősen visszaeső irodakínálatra számíthatunk, árkorrekcióra is szükség lesz, melyet a kisebb fejlesztők nem fognak túlélni. A szakember azt is kifejtette, fontos átrendeződések várhatóak, a központtól távoli, nehezen megközelíthető, első generációs irodaépületeknek nincs sok jövője a piacon, írja a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!