4p

A magyarországi szállodai befektetések élénkülésére számítanak a BDO új hotel és ingatlan tanácsadó üzletágának vezetői.

A BDO Magyarország Hotel és Ingatlan Szolgáltató Kft. keddi közleménye szerint miközben nemzetközi szinten egyre kedvezőbb hírek érkeznek a szállodai szektor fejlődéséről, a hazai szállodai és turisztikai beruházások azonban egyelőre a reálisnál kedvezőtlenebb megítélés alá esnek.

Magyarországon a fejlesztési célpontok összetétele jelenleg eltér a nemzetközi trendektől. Nyugat-Európában a fejlesztői kedv minden kategóriában megjelenik, akár kiegyenlítettnek is mondható a különböző kategóriák között, ami egyértelműen azt tükrözi, hogy a piacok globális javulásában jelenik meg fejlesztői bizakodás és nem csupán egyes kategóriák iránt. Ezzel szemben itthon a viszonylagosan túlkínált ötcsillagos kategóriában kevés új fejlesztésről lehet tudni, ezek is elsősorban Budapesten zajlanak és jellemzően luxuskategóriás projektek 100 szoba alatti szobakapacitással.

Az idén megnyitott szállodák példája azt mutatja, hogy a fejlesztői érdeklődés Magyarországon és ezen belül is Budapesten a középkategóriás, illetve a jövőben a 2-3 csillagos budget szegmens irányába tolódik el. Vidéken aránylag kevés új építésű szálloda nyitott meg az idén, és nagy változás még nem várható 2011-ben sem, ugyanakkor érdemes megemlíteni a fejlesztői kedv élénkülését Észak Magyarországon, Hajdúszoboszlón és környékén, Gyulán, a Balaton körül, néhány kiemelt termálrégióban, valamint nagyobb városokban.

A közlemény szerint a statisztikai adatok alapján a hazai szállodaipar azonban túllépett a mélyponton.

"A külföldi vendégek visszatérése nem csupán a kedvező áraknak köszönhető, hanem annak is, hogy egyértelmű élénkülés tapasztalható az európai üzleti és szabadidős utazások terén" - idézik a közleményben Németh Richárdot, a BDO Hotel és Ingatlan ügyvezetőjét.

Emlékeztetnek: a globális pénzügyi és gazdasági válság itthon is kifejezetten megviselte a turizmus ágazat minden szereplőjét, ám a szektor a gazdaság többi ágához viszonyítva az elmúlt két évben is jól szerepelt, a különböző okok miatt csődbe került szállodák pedig csupán a teljes szálláshelykínálat kis töredékét teszik ki. A gazdaság számos szektorában nem volt ritka az 50-60 százalékos visszaesés sem, ugyanakkor a szállodaiparban az elmúlt 24 hónapban a csökkenés általában 30-40 százalék körülire tehető mind árbevételben, mind nyereségszintben.

A válság a szállodai szektor egyes szegmenseit sem egyenlően érintette. Nyerteseknek nevezhetők az aránylag biztos és kiszámítható kereslet kiszolgálására specializálódott gyógy- és termálszállodák, ahol a visszaesés kevésbé volt drasztikus, ugyanakkor például a budapesti ötcsillagos szektorban a kiadható szobára eső árbevétel jelentősen visszaesett. Viszonylag jól szerepeltek azok a budapesti középkategóriás szállodák is, amelyeket erős hazai és nemzetközi szállodaláncok üzemeltetnek.

Hegedűs Attila, a BDO Hotel és Ingatlan ügyvezetője szerint "a válság okozta, még kétségtelenül fennálló piaci és üzemeltetési nehézségek ellenére a szálloda ma is jó befektetés".

A közép-kelet-európai régióban, így Magyarországon is jelenleg az ország- és szektorkockázati felárak következtében magasabb az intézményi befektetők hozamelvárása: míg ez az érték Bécsben 3,5 és 6 százalék között mozog, addig Budapesten eléri a 8 százalékot. A hazai élénkülés feltétele, amire a következő évben már komoly esély nyílik, hogy ez a - közben vélhetően csökkenő, a nyugat-európai szinthez közelítő - hozam realizálható legyen. Erre feszesebb projektfejlesztés és hatékony üzemeltetési modell mellett már most is lehetőség nyílik. Ezt mutatja az is, hogy a nemzetközi hátterű bankok újabban ismét "szóba állnak" a hazai fejlesztési projektekben gondolkodó pályázókkal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!