4p

Az év első felében mutatott pezsgés után júliusban az idei második legrosszabb forgalmat mérték. Az első hét hónapban közel 80 ezer ingatlan cserélt gazdát a Duna House elemzése szerint.

Az idei második legalacsonyabb forgalmát mutatta az ingatlanpiac júliusban, ennél csak januárban cserélt kevesebb ingatlan gazdát, de az szezonálisan indokolt volt. Bár a válság utáni évek júliusait ez az érték is felülmúlja, az egy évvel ezelőtti 12 355 tranzakciónak ez csak a 79 százalék a. Az idei adás-vételek darabszáma összesen 79 229 eddig, ami nagyjából a tavalyi azonos időszaknak felel meg. Két éve az első hét hónapban a forgalom nem érte el az 55 ezret sem, 2013-ban pedig alig haladta meg a 48 ezret.

Az éves mélypontjáról, 71 százalékpontról pattant fel a Keresleti Index 77-re, ami még így is az elmúlt két év átlaga alatti érték. Mindesetre megtört a január óta tartó csökkenő trend, de hogy megfordul-e az majd csak a következő időszakban dől el.

Júliusban a paneleket az ország keleti oldalán 163 ezer Ft/m2 áron vették, nyugaton pedig 170 ezerért. Ugyanezért a fővárosban Pesten 275-, Budán 327 ezer Ft-ot adtak. A téglaépítésűért Kelet-Magyarországon 208 ezret fizettek a vevők, nyugaton 245-öt. Ezt a típust Pesten 339-ért vették, Budán 528-ért. A Belváros átlaga júliusban 552 ezer Forint volt. Budapesten 6 százalékot alkudtak a vevők a családi házakból, ugyanerre Pest Megyében 7 százalék, az ország többi részén 8 százalék volt az átlag. A panellakásokból mindössze 3 százalékot tudtak alkudni a vevők a fővárosban, ugyanerre vidéken 4-et. A téglaépítésű lakások esetében országszerte 4 százalék volt az alku mértéke.

Még mindig nem jelentős az újépítésű ingatlanok részaránya a piacon, kivéve Kelet-Magyarországot, ahol néhány debreceni projektnek köszönhetően 16 százalékos arányt ért el ez a kategória a forgalomból. Budapesten ugyanez mindössze 2 százalék egyelőre. Így továbbra is a kiváló és jó minőségű ingatlanok teszik ki a piac legnagyobb részét.

A népszerűségi versenyben fordulat következett be, a mérés óta (62 hónap) először vezet egy budai kerület, mégpedig a XI. A fővárosban ingatlant venni szándékozók közel 18 százaléka több másik mellett ezt a lokációt is megjelölte lehetséges célpontjának. Csak néhány tizeddel maradt le a két korábbi favorit XIII. és XIV. kerület, majd nem sokkal követi őket a VI. és VII. Szembetűnő még a sereghajtó déli kerületek erősödése is.

Budapesten a vevők harmada továbbra is befektetési céllal vásárol. Az általuk megvásárolt lakások átlagosan 62 négyzetméteresek, melyre 26,6 millió forintot költöttek. Minden negyedik vásárló első lakását vette júliusban. Ők kisebb, 41 m2 körüli lakásokat kerestek 19,4 millió forint körül. Vidéken a vevők 24-24 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyobb lakásba költözés-, illetve elsőlakás vásárlás áll a tranzakció mögött. Míg az első csoport 110 m2-es, átlag 19,2 milliós ingatlant vett, addig a második 74 m2-est keresett 11 millió körül. Ugyanitt a vevők 22 százaléka mondta, hogy befektetési céllal vett. Ők átlagosan 11,6 milliót költöttek ingatlanra.

A fővárosban az eladások 43 százaléka mögött nagyobb lakásba költözés szándéka áll. Ők 54 m2-es lakásaikat értékesítették 19,5 millió körüli áron. Minden ötödik viszont éppen kissebbe menne, így 105 m2-es lakásaiktól szabadultak meg 33,4 millió körüli összegért. Nagyjából ugyanekkora hányad örökölt ingatlanjától vált meg 23,4 milliós értéken. Vidéken az eladók közel harmada szintén örökölt ingatlant értékesített 9,3 milliós átlagáron. Nem sokkal kisebb a nagyobba vágyók tábora, akik 62 m2-es lakásaiktól váltak meg 12 millió forint körül. Az eladók negyede nyilatkozott úgy, hogy kisebbe szeretne menni, ezért adták el 100 m2-es ingatlanjaikat.

Júliusban vidéken - az egy évvel ezelőtti, azonos időszakkal összehasonlítva - nőtt a 80 m2 fölötti ingatlanok piaci aránya. Az egészen nagy, 160 m2 fölötti tranzakciók például 1-ről 5 százalékra. Az áremelkedés it tetten érhető a két hónap összevetésében: csökkent a 200 ezer Ft/m2 alattiak aránya és nőtt ez efölöttieké. A keresett méretben nincs nagy különbség, a vevők kb. 40 százaléka továbbra is 40-60 m2 közötti ingatlant vásárol szívesen. Budán minden ötödik eladott lakás 80-100 vagy a kicsi 20-40m2 közötti volt, de itt is a 40-60 m2 a favorit 29 százalékos piaci aránnyal. Az árak emelkedése jól látszik csupán abból az adatból, hogy 350 ezer Ft/m2 ár fölött egy éve az adásvételek 48 százaléka zajlott, idén ugyanennyit a vevők 76 százaléka fizetett. A pesti oldalon ugyanez a sáv 25-ről 42-re ugrott, ami szintén jelentős. Pesten szintén a 40-60 m2 közötti méret a sláger, ezt vásárolja a vevők közel 40 százaléka.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!