3p

Januártól egyszerűsítette a helyi iparűzési adó bevallását NAV – legalábbis elvben. Ugyanis a központi megoldás nem feltétlen egyszerű és nem veszi figyelembe a helyi adómentességet, így az egyszerűen elveszhet a sorok között – hívja fel a figyelmet a Minősített Könyvelők Egyesülete.

A helyi iparűzési adót (hipa) az egyes önkormányzatok maguk állapítják meg, és a bevallására is egyedi módszereket dolgoztak ki. A nagyobb települések esetében gyakori az online kitöltést biztosító, profi rendszer, de a kisebbeknél sokszor papíralapon, olykor fénymásolt nyomtatványokon zajlik a bevallás, jelentősen megnehezítve a vállalkozók és könyvelőik dolgát.

Január 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal lehetőséget biztosít arra, hogy az adózók elektronikusan, a NAV Általános nyomtatványkitöltő programjával (Ányk.) vallják be állandó jellegű hipa kötelezettségüket, több önkormányzatot érintő adókötelezettség esetén pedig csoportosan is be lehet küldeni a hipa bevallásokat. 

A NAV a bevallást tartalmi vizsgálat nélkül továbbítja az illetékes önkormányzati adóhatóságnak. Nem vizsgálja a benyújtási jogosultságot sem, ennek céljából továbbítja a beküldő adóazonosító jelét és nevét az önkormányzathoz. A NAV-hoz határidőben benyújtott adóbevallást az önkormányzati adóhatóságnál teljesítettnek kell tekinteni.

Egyszerűen bonyolultabb?

Az Ányk-ban található nyomtatvány esetében minden adatot manuálisan kell bevinni, kiszámolni; az ugyanis nem ismeri a helyi szabályozásokat, adómértékeket, nem is beszélve az esetleges kedvezményekről – hívja fel a figyelmet Nagy-Horváth Katalin, a Minősített Könyvelők Egyesületének (MINKE) alelnöke. Vagyis a helyi szabályok ismerete és a körültekintő számítás nem spórolható meg az egységesített felülettel.

Az önkormányzatok saját döntésük alapján adómentességet adhatnak azok számára, akiknek az adóalapja 2,5 millió forintnál kevesebb. A helyi adókról szóló törvény azonban úgy rendelkezik, hogy a bevallási nyomtatványt azok vehetik igénybe, akik kedvezményre nem jogosultak, vagy azt nem kívánják igénybe venni. 

Ugyan az Ányk. használatára vonatkozó rendelkezések új paragrafusban kerültek be a jogszabályba, a MINKE szakértői úgy vélik, hogy a két bekezdést együttesen kell értelmezni. Vagyis amennyiben a könyvelő nem jár el körültekintően, és figyelmetlenségből vagy kényelemből az Ányk-s megoldás mellett dönt, a vállalkozás elveszítheti adómentességét.

Ezért érdemes jól megfontolni a hipa-bevallás benyújtásának módját, mert ellenkező esetben feleslegesen befizetett adótömeg vándorolhat az önkormányzatok kasszájába – figyelmeztet Nagy-Horváth Katalin.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!