1p

A dohányzók nehezebben kapnak munkát, mint a nem dohányzók, és sokkal tovább maradnak munkanélküliek is a kaliforniai Stanford Egyetem orvosi karának friss tanulmánya szerint.

Ha talál is munkát a dohányos, kevesebbet keres, mint aki füst nélkül él - olvasható a JAMA Internal Medicine orvosi szaklap friss számában.

A cigarettázás és a munkanélküliség közötti összefüggés felderítésére a kutatók 131 munkanélküli és munkát kereső dohányost kérdeztek meg. A kutatásba bevontak 120 olyan munkanélkülit is, akik nem dohányoztak.

A résztvevőket a kutatás elején, hat hónappal, majd egy évvel később is kikérdezték. Egy évvel a tanulmány kezdete után a dohányosoknak csak 27 százaléka, míg a nem dohányzók 56 százaléka talált munkát. Azok a cigarettázók, akik elhelyezkedtek, átlagosan óránként öt dollárral kerestek kevesebbet, mint a nem dohányzó dolgozók.

Ugyan a kutatók kimutatták már a kapcsolatot a dohányzás és a munkanélküliség között, az ok-okozati összefüggést nehéz bizonyítani. A kutatás résztvevői úgy választották ki, hogy sokféle réteget képviseljenek, tehát ne torzíthassa az eredményeket például az iskolai végzettség.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!