3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Stratégiai marketing-kommunikációs együttműködési megállapodást kötött kedden a Malév és a Magyar Turizmus Zrt. a beutazó vendégforgalom növelése érdekében.

Az erről szóló megállapodást Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke, Martin Gauss, a légitársaság vezérigazgatója és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kedden Budapesten írta alá. Martin Gauss márciusban  bejelentette lemondását posztjáról, de május 31-ig aktívan részt vesz a Malév Zrt. irányításában.

A mostani megállapodás az eddigi együttműködést elmélyíti, kiegészíti az értékesítéssel.

Horváth Gergely az MTI kérdésére elmondta, hogy ez a megállapodás keretjellegű, adott projektekre hoznak létre költségvetést.

Berényi János, a Malév három hete kinevezett igazgatósági elnökének ez volt az első sajtótájékoztatója ebben a minőségében. Megjegyezte: "meglepetés volt számomra  a vasutas és Forma-1-es múltam  után a Malév élén találni magam".  Előrebocsátotta, hogy a légitársaság stratégiai kérdéseiről még nem kíván nyilatkozni. Fő feladatom - jelentette ki - a Malévet működőképesen tartani.

Berényi János tájékoztatása szerint a légitársaság rugalmasan - szinte a napi-heti igényeknek megfelelően - ahol lehet, új járatokat indít, vagy a költséghatékonyság érdekében csökkenti a számukat. A Malév amúgy sem könnyű helyzetét tovább nehezíti, hogy az üzemanyagárak a "csillagokba szöktek" - tette hozzá.

A beutazó turizmust segíti a Malév új szolgáltatása, az, hogy a külföldi utasok egyetlen foglalással juthatnak el autóbuszon Debrecenbe, Szegedre, Miskolcra és Pécsre - mondta el Martin Gauss vezérigazgató. Szavai szerint a Magyar Turizmus Zrt.-vel szorosabbra fűzött együttműködés nemcsak azt mutatja be, hogy miért érdemes eljutni ezekbe a városokba, hanem azt is, hogy mi ennek a leggyorsabb és legegyszerűbb módja.  A vezérigazgató utalt az idén indított járatokra: az American Airlines New York-Budapest járatára, amit a magyar légitársasággal székmegosztási megállapodásban üzemeltet, valamint a Budapest-Barcelona menetrend szerinti járat március végi indítására.

A Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója, Horváth Gergely emlékeztetett arra, hogy a múlt év második fele óta a fentieken túl a légi marketing alap keretében többek között a Qatar Airwayst,  a Jet2.com-ot, az airBalticot és a FlyCentralEurope.com légitársaságot is sikerült Budapestre hozni. A Qatar Airways 2011 januárja óta jár Budapestre Dohából, a Jet2.com április 21-én Edinburgh-Budapest járatot indít, az airBaltic május 16-ól Rigát köti össze Budapesttel, a FlyCentralEurope pedig charterjáratokat indít május 27-től Torontóból Budapestre.

Horváth Gergely hangsúlyozta, hogy a légi marketing alapban nem légitársaságot, hanem a közös marketing tevékenységet támogatják. "Először a desztinációt kell 'eladni', utána légitársaságot ajánlani" - magyarázta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!