3p

Az OECD országok között továbbra is Magyarországon a második legalacsonyabb a vásárlóerő-paritáson számolt átlagjövedelem. A gyerekes családok viszont némiképp jobb helyzetben vannak.

Magyarországon a vásárlóerő-paritáson mért átlagjövedelem tavaly 15 152 dollárt tett ki egy gyermektelen dolgozó esetében (ennek az összegnek nem az értéke a fontos, hanem így lehet összevetni az életszínvonalat más országokéval), amellyel a második helyet tudtuk hátulról megszerezni. A sereghajtó Mexikó – derül ki az OECD adataiból.  A eredmény egyébként nem meglepő, Magyarország régóta ezt a pozíciót foglalja el a rangsorban, sőt  - az OECD statisztikájában elérhető legkorábbi adat szerint - 2000-2002-ig abszolút sereghajtók voltunk, majd az életszínvonal 2003-ban kezdett el emelkedni, amikor még Szlovákiát is megelőztük. 2005 óta azonban stabilan tartjuk a második helyet hátulról.

Pedig a vásárlóerő-paritáson számolt jövedelem 2010-ig az OECD átlagához mérten is emelkedett, azóta viszont 50 százalék körül áll.

Az életszínvonal emelkedésének ütemét jól ábrázolja a lenti grafikon, amely a vásárlóerő-paritáson számolt jövedelem változását mutatja az egy évvel korábbihoz képest, szintén az átlagbérből élők esetében.

2 gyereket nevelő, az átlagbér 2/3-át kereső egyedülálló szülő

Magyarország a 7. legrosszabb helyen szerepel, ha egy szegény, 2 gyerekét egyedül nevelő szülőt nézünk. Egyébként a hazai adózási szabályoknak köszönhetően egy ilyen családfenntartó nem keres lényegesen kevesebbet, mint az első példában szereplő átlagos jövedelmű, de gyerektelen ember, azonban a pénz értelemszerűen több részre oszlik.

A példában szereplő családmodell helyzete a családi adókedvezmény bevezetését követően javult a legnagyobb mértékben 2011-ben, azóta viszont nem látni érdemi változást.

A családok helyzetének 2011-es könnyítése azonban egészen más színben tűnik fel, ha megnézzük, hogy a példánkban szereplő családmodell esetében milyen adóékkel számolunk Magyarországon és milyennel az OECD országaiban. Az adóék azt mutatja meg, hogy a teljes bérköltség, amelyben a munkáltatók terhei is benne foglaltatnak miként aránylik a nettó keresethez, amelyben egyébként a  - az OECD statisztikája alapján – a családi pótlék is benne van.

Magyarország 26 százalékkal a középmezőny tetején foglal helyet, az OECD 18 százalékos átlagánál 8 százalékponttal magasabb nálunk az adóék. Ez az életszínvonal ismeretében már nem tűnik olyan nagyvonalúnak.

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!