2p

Az év első nyolc hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 58 százalékos szobakihasználtsággal működtek, a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel és a vendégéjszakák száma egy százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A bruttó szobaárbevétel folyó áron összességében egy százalékkal csökkent, számottevő emelkedést a Balaton partján működő egységek és a kelet-magyarországi négy- és ötcsillagos szállodák értek el, a legnagyobb csökkenés a nyugat-magyarországi háromcsillagos egységekben volt. Egy kiadott szállodai szoba bruttó átlagára 17 400 forint (70 euró) volt az első nyolc hónapban, az ötcsillagos egységek átlagára kiemelkedően magas, 35 800 forintos (144 euró) volt.

A fővárosi négy- és a vidéken működő négy- és ötcsillagos szállodák átlagosan 13 200-17 200 forintos (53-69 eurós), az adatszolgáltató háromcsillagos egységek 8700-11 ezer forintos (35-44 eurós) szobaárakat érvényesítettek.

Az egy kiadható szállodai szobára jutó szobaárbevétel átlagosan napi bruttó 10 200 forint volt. A legmagasabb összeget, 23 600 forintot a budapesti ötcsillagos egységek érték el, a legalacsonyabb, 4400 forintos bevételről a Nyugat-Magyarországon található háromcsillagos egységek számoltak be.

A Balaton melletti háromcsillagos, valamint a nyugat-magyarországi négy- és ötcsillagos szállodákat a vendégéjszakák számának növekedése jellemezte. A többi vidéki szállodában csökkent, vagy nem változott lényegesen a vendégéjszakák száma. A budapesti szállodák szobakihasználtsága január-augusztusban minden kategóriában átlagosan 60 százalék fölötti volt, a vidéki hotelekben ennél kisebb, 47-65 százalékos kihasználtságot mértek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!