3p

Várhatóan az év végéig lezárja a jegybank a befektetési szolgáltatói piac számos szereplőjénél - a Buda-Cash, a Quaestor, illetve a Hungária értékpapírcégeinél feltárt visszásságok nyomán - indított vizsgálatainak jórészét, és ekkorra fejeződhet be a három, már elmarasztalt brókercég korábbi vezetői személyi felelősségének megállapítására vonatkozó eljárás is - nyilatkozta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke.

Mint Windisch László mondta, minden ügyet megnyugtatóan - ha szükséges, akár erős intézkedést is alkalmazva - le kell zárni a tőkepiacon, még akkor is, ha azok súlyukat tekintve esetleg jelentéktelen szereplőkhöz kötődnek. Ezt kívánja a fogyasztók biztonsága és a pénzügyi stabilitás - hangsúlyozta az alelnök.

Hozzátette: a "szálak elvarrása" a jegybank részéről nem pusztán azt jelenti, hogy az MNB kizárólag azokkal szemben intézkedik határozottan, akik - úgymond - "ellopták az emberek pénzét". Azok is kompromisszum nélküli, kemény felügyeleti intézkedésre számíthatnak, akik nem az elvárt gondosságot tanúsítva, felelőtlenül kezelik azt.

Windisch László nem zárta ki annak lehetőségét, hogy akár engedély visszavonásra is sor kerülhet a vizsgálatok zárásaként, de rámutatott, további, olyan súlyú visszaélést, amely az ügyfelek pénzének, vagy értékpapírjainak eltulajdonítását eredményezné, nem találtak a vizsgálatok során.

A befektetési szolgáltatói piac szereplőinek munkáját szigorú jogszabályi keretrendszer határozza meg, kezdve az adott ügyfél - tőkepiaci ismereteinek megfelelő - tájékoztatásától egészen valamennyi belső folyamat szabályozásáig. Az MNB ezek betartását minden körülmények között kikényszeríti - hangsúlyozta az alelnök.

Windisch László rámutatott: azért kell mindenképp elvégezni a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária brókercégei volt vezetőinek személyes felelősségére vonatkozó vizsgálatokat is, hogy - a minden bizonnyal elmarasztalással záruló határozatok nyomán - a jó üzleti hírnév hiánya miatt el lehessen a jövőben utasítani igényüket, ha bármikor még vezető tisztségviselőként szeretnének elhelyezkedni a pénzügyi piacokon Magyarországon.

A tőkepiaci szektorral szembeni átmeneti bizalomvesztés már a múlté - a problémás ügyek feltárásának és az átlátható jegybanki kommunikációnak is köszönhetően - hangsúlyozta az MNB alelnöke. Ezt mutatja, hogy az év elejéhez képest a kezelt értékpapírok állománya és az ügyfelek száma is nőni tudott.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a szigorodó elvárások miatt összeolvadások is kezdődhetnek a befektetési vállalkozások piacán. A konszolidáció - melyet a felügyeleti intézkedések is erősíthetnek - ugyanakkor segítheti is a megbízható és jogkövető befektetési vállalkozások megerősödését, mivel a szabályokat lazán vevő és így ügyfeleik pénzét felelőtlenül kockáztató vállalkozások az egészséges piacról vonnak el forrást- összegezte a jegybanki vezető.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!