3p

Jellemzően egy százalék alatti éves kamatokat kaphatunk a betéteinkre a legnagyobb bankoknál, így nem csoda, hogy az emberek egyre több készpénzt tartanak.

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának adatbázisa szerint a magyar bankbetétek jövője nem alakul túl kedvezően a megtakarítók szempontjából. A jelentős kamatcsökkenésekkel ugyanis mind a forint-, mind az euróbetét-konstrukciók egységes betéti kamatmutatója (EBKM) lassan a nullához közelít.

Korábban: Párnacihában tartják a magyarok a pénzüket

Az mfor.hu betétmustrája alapján a nagyobb kereskedelmi bankok esetében az EBKM alsó határa már a 0,05 százalékos mélyponton van, amely minimális kamatnál kevesebbet már nehezen lehetne kínálni az ügyfeleknek. Érdekes eredménye az adatbázis vizsgálatának, hogy a CIB Bank a versenytársakkal ellentétben a legmagasabb minimum és maximum kamatmutatót kínálja ebben a hónapban, így akár 1,46 százalékos hozam is elérhető egy év alatt.

Az euróbetétek esetében nincsenek kirívó eltérések az egyes konstrukciók ajánlatai között. Itt a legmagasabb kamatot az OTP Bank biztosítja a megfelelő feltételek teljesülése esetén, azaz minimum 380 euró 12 hónapos lekötésével.

Zuhanóban a takakrékok is  

Jól látható, hogy ebben a hónapban a betéti kamatok alakulását tekintve a bankok nyertek a takarékszövetkezetekkel szemben. A termék konstrukciókat tekintve az általunk vizsgált takarékok esetében a Somogy Takarék produkálta a legmagasabb hozadékot, 1,1 százalékos EBKM értéket kínáló csomagjával. Ehhez képest az összes többi megfigyelt takarékszövetkezet még alacsonyabb kamatot produkált. A Duna Takarék 0,96 százalékra vitte a betéti termékein elérhető kamatot, míg a Borsod Takarék esetében ez 0,7 és 0,8 százalék között van.

Az euróbetétek esetében átlagban nincsen nagy eltérés az egyes megfigyelt bankok és takarékok között. Érdekes, hogy a bankok és takarékok eurós konstrukciói között viszont a Mohácsi Takarék kínálta a legjobb maximális kamatot 0,35 százalékkal.

Bankok kínálatai az élen

Megnéztük azt is, hogy mely intézetek kínálják a legkedvezőbb éves kamatokkal rendelkező termékeket. Ebben a hónapban a legmagasabb EBKM a Sopron Bank Burgenland Zrt. betéti számlájával érhető el a legmagasabb éves hozam a piacon az MNB adatbázisa alapján. A meghatározott feltételek teljesülése esetén ez 5 százalékot jelent.

A második legjobb ajánlat a Szarvas és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet konstrukciója, amivel 4,17 százalékos hozamot lehet elérni, amihez legalább 10 ezer forintot kell lekötnünk minimum 361 napig.

Ennél némileg nagyobb összeggel, azaz legalább 50 ezer forinttal, valamint 2 hónapos lekötéssel ajánl kicsit kevesebb hozamot a harmadik legjobb konstrukció, amely a Gránit Banké. Ez a betét maximum 3,5 százalékos hozamot kínál az ügyfeleknek 2 hónapos lekötésre.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!