2p

Szeptember 1-jétől, hétfőtől folytatódik a rezsicsökkentés, a háztartási villamos energia 5,7 százalékkal lesz olcsóbb, de az árcsökkentés ezzel nem fejeződik be, sőt az ipari energia árát is lejjebb kell szorítani - közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti országgyűlési képviselő kiemelte, már a második rezsicsökkentés után sikerült elérni, hogy a magyar fogyasztók fizessék Európa egyik legalacsonyabb villamosenergia-díját. Hozzátette, hogy a gázért pedig már csak Romániában fizetnek kevesebbet a magyar áraknál az Európai Unión belül. Emlékeztetett továbbá, hogy az idei három lépcsős rezsicsökkentés részeként októbertől a távhő lesz olcsóbb, 3,3 százalékkal. Első lépcsőben, áprilisban a gáz ára csökkent 6,5 százalékkal.

A harmadik rezsicsökkentéssel egy nyugdíjas házaspár megtakarítása akár az évi 115 ezer forintot is elérheti, de egy többgenerációs háztartásban évente több mint 250 ezer forintot is lehet spórolni - példázta Németh Szilárd.

A fideszes politikus hangsúlyozta, hogy mindemellett az ipari energia árát is lejjebb kell szorítani a magyar vállalkozások versenyképessége érdekében. Szándékai szerint ez akár már jövőre érezhető lesz.

Németh Szilárd arról is beszélt - mint az a Magyar Közlönyben megjelent -, hogy a kormány döntése értelmében egy társaságcsoportba szervezik majd a villamosenergia-, a földgáz- és a távhő-közszolgáltatásokat. Megjegyezte, az érintett minisztereknek erről október 31-ig kell jogszabálytervezetet és intézkedési tervet terjeszteniük a kabinet elé. A holding létrejöttét firtató kérdésre adott válaszában 2015-öt említette reális lehetőségként.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!