Így kuporgatnak emberek, hogy milliomosok legyenek


A vagyonos embereket a többség gondtalannak hiszi, nem is sejtve, hogy ők is számos nehézségen verekedték át magukat, míg kiemelkedő anyagi körülmények közé jutottak.

Sokan azt gondolják, hogy a gazdagság „csak úgy jön magától”, ám ez a gyakorlatban koránt sincs így. Egyáltalán nem könnyű meggazdagodni, egy most publikált kutatás szerint komoly áldozatokkal jár mindez. Vannak persze kivételek, ám a vagyonosok döntő többsége nem lottónyertes, vagy egy multimilliomos örököse, nekik ugyanis tényleg az ölükbe pottyan a jólét.

A Principal biztosító készített felmérést, és 2400 olyan embert vizsgált, akik a nyugdíjszámlájukra maximális, vagy ahhoz nagyon közeli összeget fizetnek be, vagyis életkoruktól függően 18-24 ezer dollárt. Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy ez közel van az átlagjövedelemhez, hiszen a statisztikák szerint az egy főre jutó medián jövedelem 28 ezer dollár.

Magasabb hozamokra vágyik? Érdekli a részvénypiac, esetleg állampapírt vene? Regisztráljon az Mfor Trader szolgáltatására, hamarosan felvesszük Önnel a kapcsolatot!

A felmérés szerint a jelentős megtakarítást felhalmozók időnként komoly áldozatokat hoznak, és számos dologról lemondanak. Majd minden második (47%) érintett például az autóján spórol, és idősebb járművel közlekedik. Nem csak a luxusautókról mondanak le ezek az emberek azért, hogy minél több pénzt tudjanak összegyűjteni, de általában a lakásukról sem lehet elmondani, hogy álomotthon. Legalábbis a válaszadók 45 százaléka azt mondta, hogy csak egy szerény otthonuk van, visszafogottak a lakhatási körülményeik. A lemondások sorában a következő a rekreáció, 42 százalék állította, hogy kevesebbet utazik, mint amennyit szeretne. Ez már csak azért is lehet probléma, mert 10-ből 4 megkérdezett mondta el, hogy komoly stressznek van kitéve a munkahelyén. Minden negyedik érintettet (27%) pedig annyira leterhel a munkája, hogy nem jut elég ideje a családjára és a baráti kapcsolataira.

A kutatás legfontosabb eredményeit ismertető Monish.com az adatok mellett megkérdezett több jelentős megtakarítást felhalmozó embert is. Volt közöttük, aki annak ellenére, hogy 55 évesen immár a felhalmozott megtakarításai révén nyugdíjas, továbbra is csak nagyon visszafogottan költi a pénzét, például idősebb használtautóval jár.

Vagyonokba kerülnek a világ vezetőinek járművei


Volt olyan megszólaló is, aki arról mesélt, hogy ház helyett lakókocsiban él, ami a tengerentúl jellemzően a legalacsonyabb jövedelemi osztályra jellemző. A lakhatás kapcsán szintén sokatmondó, hogy volt olyan cégvezető, aki azt említette a házban, illetve akörül igyekszik mindent saját kezűleg elvégezni, legyen szó építésről vagy karbantartásról.

Nem szokványos annak a nőnek a gondolkodása sem, aki azt mondta, hogy olyan hobbit űz, amivel pénzt is tud keresni. Így két legyet üt egy csapásra, hiszen nem csak többletjövedelemre tesz szert, hanem elkerüli azt is, hogy a szabadidejében felesleges kiadásokba verje magát.

Az eredményeket kommentáló szakértő egyébként úgy vélte, hogy a legfontosabb az, hogy jelöljünk ki célokat, és azt konzekvensen kövessük. Ha attól érezzük jobban magunkat, hogy akár áldozatok árán is minél több pénzt tudunk felhalmozni, akkor tegyük azt. Ha viszont attól érezzük teljesnek az életünket, hogy egy kényelmesebb lakásban élünk, elmegyünk rendszeresen nyaralni, vagy egy új autót vezetünk, akkor ezekre érdemes áldozni annak érdekében, hogy boldogabban éljük meg a mindennapjainkat.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Nyakunkon a jövő

Kulcskérdés a digitális érettség

A digitális érettség egyre több vállalkozás esetében létkérdés. A Microsoft ennek mérésére dolgozott ki egy mutatót.

.
hirdetés
elrejt
 
.