4p

Az államfők és uralkodók által használt járművek többnyire egy szériaautó átalakított változatai, amelyeknél a megjelenésnél is fontosabb, hogy egy esetleges támadáskor védelmet nyújtson gazdájának.

Az amerikai elnökök járművei legendásak, de az év elején Magyarországra látogató orosz elnök Putyin is egy valóságos tankkal rótta a pesti aszfaltot. Az elnöki, vagy királyi járművek közös ismérve, az extrém biztonság. A leghíresebb páncélozott járműveknek egy ütközés elvileg meg sem kottyan, de úgy hírlik, hogy kézifegyverekkel sem lehet a többségükben kárt tenni. A már említett orosz elnök kocsija kapcsán olyan információk láttak napvilágot, hogy egy vállról indítható rakéta becsapódása esetén sem sérülne meg Putyin.

A biztonság miatt az elnöki kocsik kívülről jelentősen megerősítettek, és már csak ezért is nagy és erős járművek jöhetnek csak szóba ilyen célokra. A kocsik egyben státuszszimbólumok is, már csak ezért sem képzelhető el, hogy egy középkategóriás járműből alakítsák ki az elnöki autókat.

Bombabiztos tankokkal közlekednek a világ vezetői


A fentiek miatt már eleve drága autókat alakítanak át, a biztonságosabbá tétel pedig még súlyosabb költséggel jár. Éppen ezért a nagyon-nagyon fontos emberek autóinak ára dollárban is többmilliós összegeket ér el.

Lássuk, hogy a Times of India összefoglalója szerint melyik a világ 10 legdrágább járműve:

1; Bentley State Limousine - 15,167 millió dollár

Noha fent elsősorban elnöki autókat említettünk, a Bentley egy uralkodót szolgál, méghozzá II. Erzsébet angol királynőt. A Bentley a járművet a királynő arany jubileumára 2002-ben gyártotta. Érdekessége többek között, hogy a teteje kissé meg van emelve, így nem kell beszálláskor semennyire sem meghajolni, hanem „méltóságteljes” módon ülhet be, vagy szállhat ki a kocsiból. Szintén a kényelmet szolgálja, hogy 90 fokban nyithatóak az ajtók. Ennek köszönhetően a királynő egyenese közlekedhet a jármű, és például a palota ajtaja között.

2; Cadillac One – 1,5 millió dollár

Az amerikai elnök kocsija a Cadillac One. Az 5,5 méter hosszú jármű 18 tonnát nyom, így alig van olyan fegyver, amellyel komolyabb kárt lehetne okozni benne. Nem véletlen lett a beceneve egyszerűen csak a Szörny. A kocsit a General Motors gyártja.

3; Hongqi Limousine – 800 ezer dollár

A Hongqi a kínai elnököt szállító jármű. Ezek után talán nem meglepő, hogy a Hongqi jelentése vörös zászló. Hosszúságát tekintve megegyezik a Cadillac One-nal, ám ahhoz képest gazella, hiszen alig több, mint 3 tonna a súlya.

Ez a világ leggyorsabb szériaautója


4; Mercedes-Benz M-Class – 525 ezer dollár

A pápa mobil néven is emlegetett, speciálisan a katolikus egyházfő számára készített M-Class modell jellegzetessége az a golyóálló üvegkalitka, amely megvédi, és láthatóvá is teszi Vatikán urát.

5; Maybach 62 Limousine – 500 ezer dollár


A Thai királyi család szolgálatában álló kocsi a legékesebb darabja a flottájuknak. A magasfokú biztonsági elemek mellett borhűtő is jellemzi a járművet.

6; Jaguar XJ Sentinel – 455 ezer dollár

A brit miniszterelnököt szállítják ezzel a modellel. A kocsi számos elemében emlékeztet a James Bond filmekben szereplő kocsikra. A karosszéria például kevlárból és erősen edzett acélból áll. Egy-egy nehéz nap után a brit miniszterelnök a kocsiban mindenestre ellazulhat, hiszen az ülésekben masszírozót építettek.

7; Maybach 62 – 394 ezer dollár

Úgy tűnik a dél-kelet ázsiai monarchiák egyik nagy kedvence a Maybach 62-es modellje, hiszen a thai király mellett a maláj is ezt a kocsit használja.

8; Mercedes S-Class Limousine – 251 ezer dollár


Az orosz elnököt, Vlagyimir Putyint szállítják ezzel a járművel. A kocsit február elején Budapesten is láthatta a magyar közönség. //mfor.hu/cikkek/makro/Megerkezett_Putyin_.html

9; Mercedes-Benz W221 – 250 ezer dollár

A sajtóban időnként őrült elnökként aposztrofált Fülöp-szigeteki Rodrigo Duterte használja időnként ezt a járművet. Ugyanakkor nem kizárólagosan jár ezzel, sokszor saját pick-upjával közlekedik, miután a kabinetjében megtiltotta a luxusautók használatát.

10; Mercedes-Benz S600 – 180 ezer dollár


India elnöke használja ezt a típust. A modell karosszériáját hasonlóan az előző járművekhez alaposan megerősítették, így ez is ellenáll a kézifegyverek támadásának. Emellett több kényelmi eszköz is került a járműbe, így például lehet tévét is nézni benne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!