2p

A dél-alföldi régióban hétfőn indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra több mint 7500 nagycsaládos és nyugdíjas pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt hétfőn 10 óráig lehetett pályázni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A pályázat július 13-án szerdán reggel 8 és 10 óra között folytatódik majd a dél-alföldi régióban, akkor valamennyi magánszemély pályázhat - közölte a tárca.

Az otthon melege program keretében meghirdetett hűtő- és fagyasztó berendezések cseréjére a múlt héten indult a pályázat, elsőként az észak-alföldi régióban. A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.

Az NFM eddigi tapasztalatai szerint a gépcserét ezúttal is fokozott érdeklődés övezi a kiemelt célcsoportok - nyugdíjasok, nagycsaládosok - és a teljes lakosság körében. Az észak- és dél-alföldi régióban összesen több mint 13 ezer pályázatot nyújtottak be eddig, az észak-alföldi régióban 6386 pályázatot véglegesítettek, a pályázók közel 70 százaléka tartozott a kedvezményezett célcsoportokhoz.

Az ütemterv szerint a nyugat-dunántúli régióban a benyújtási időszak kezdete július 18., a dél-dunántúli régióban július 19., a közép-dunántúliban július 25., a közép-magyarországiban július 26.

A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető támogatás.

A pályázati útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. A részletes pályázati útmutató a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon érhető el.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!