Ma rendezik meg először a Műtárgyak Éjszakáját



Délutántól késő estig árverésekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal, előadásokkal és koncertekkel várják a közönséget Budapesten.

A programsorozat célja, hogy közelebbről mutassa be a közönségnek a műtárgyak és műtárgypiac sokszor zártnak tűnő világát - írta közleményében a programot szervező műtárgy.com.

A régi bútorok, bútorstílusok iránt érdeklődőknek a BÁV mini bútorbecsüs óráit ajánlják, ahol Pauló Tamás, a BÁV Akadémia tanára, a Szent István Antikvitásában mutatja be hogyan lehet megállapítani egy-egy darab korát, készítésének helyét és idejét, stílusát.

Délután Élő MúzeumCafé-beszélgetésre kerül sor a BÁV Apszistermében Mi a műtárgy címmel, ahol három szakember beszél arról, hogy mi is valójában a műtárgy, mi dolga van egy-egy műtárggyal a művésznek, gyűjtőnek, műkereskedőnek, múzeumnak.

Lakáshitel kalkulátor

Számítsa ki, hogy a jelenlegi kamatok és költségek mellett hozzávetőlegesen mekkora törlesztőrészlettel kell számolnia, ha lakást szeretne vásárolni! A kalkulátor figyelembe veszi az MNB adósságfék szabályait, valamint a banki gyakorlatot is.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület támogatásával megvalósuló program keretében a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor tanszékének műtárgyvizsgálati laborjában lehet közelről megismerkedni a hamisítványok leleplezését szolgáló természettudományos vizsgálati módszerekkel, a Nagyházi Galériában pedig előadást rendeznek a hamisítványok típusairól, felismerésük legfontosabb módszereiről és eszközeiről.

A Magma Galériában Meseaukcióra várják a vendégeket, ahol a jótékonysági árverésen gyerekkönyv-illusztrációkra lehet licitálni. A bevételből a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Őrzők Alapítványát támogatják. Az aukción többek közt Agócs Írisz, Bartos Erika, Sajdik Ferenc, munkáira lehet licitálni.

Az Műtárgyak Éjszakájának másik árverésére a Darabanth Aukciósházban kerül sor, ahol 100 tétel, köztük bélyegek, régi városképes lapok, numizmatikák, porcelánok, grafikák, és egyéb apróságokra lehet licitálni. Fel lehet keresni a Darabanth Aukciósház értékbecslését is, amelynek munkatársai most díjmentesen állapítják meg régi pénzek, bélyegek, könyvek, fotók, kitüntetések és régiségek értékét.

Ugyanitt kerül majd sor a magyar pénzrendszerekről, pénzritkaságokról és hamisításokról szóló előadásra is, illetve a bélyegek iránt érdeklődőket a bélyeg vízjel és fogazat vizsgálati bemutatóval egybekötött workshopra várják.

A Resident Art ingyenes sétákat indít a Falk Miksa utcában, Lipótváros legjelentősebb klasszikus kép-, és műkereskedéseiben, de az este során számos helyszínen tartanak ékszer, ruha és lakberendezési bemutatókat is.

A kortárs művészet kedvelőit a Kubik Coworking Irodába várják, ahol a műtárgy.com Mutasd magad! fiatal képzőművészeknek szóló pályázata nyerteseinek kiállítása tekinthető meg.

A Godot Galéria a hatvanéves ÉS irodalmi és politikai hetilap tiszteletére rendez csoportos kiállítást, az Ágens Művészeti Galériában pedig a fotográfia iránt érdeklődő közönséget várják, akik fa fényképezőgépekkel, régi objektívekkel, archaikus eljárásokkal ismerkedhetnek meg, és licitálhatnak az aktuális fotóárverés tételeire.

MTI


Olvasta már?



hirdetés
Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
elrejt
 
.