2p

Nagyjából a felére csökkent a számlatartozások összege a rezsicsökkentési intézkedéseknek köszönhetően 2012 vége és 2016 vége között Magyarországon, négy év alatt negyven százalékkal mérséklődött a késve fizetők és harminc százalékkal a kikapcsolt fogyasztók száma - írta a Magyar Idők pénteken.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2016 decemberében összesen 1,8 millió be nem fizetett számlát tartott nyilván. A késedelmek közül a cikk szerint csak a 30 napon túliak tekinthetők fizetésképtelenségnek betudható díjhátraléknak, az annál kevesebb ideje fennálló kintlévőségek oka inkább a fogyasztó feledékenysége; ebbe a kategóriába tartozik több mint 780 ezer számla. 
 
 
   
Bár a négyéves periódust tekintve jelentősen csökkent a be nem fizetett számlák száma és a tartozás összesített állománya, a kétéves összehasonlításban megtorpanás látszik. A 2014. év végi adatokkal egybevetve a befizetetlen számlák száma mind a villamos energia, mind a földgáz kategóriában nőtt, ugyanakkor látványosan folytatódott a távhőkintlévőségek állományának csökkenése, ami - tekintve a szolgáltatás elterjedtségét - arányaiban jelentősebb, mint a két másik területen tapasztalható emelkedés - írta a lap.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!