3p

2013 márciusában bár jelentősen növekedett az alkalmazásban állók száma, az előző évhez képest még mindig zsugorodást mutat. Pedig már a tavalyi évi bázis is alacsony volt, így az ahhoz mért csökkenés igen elkeserítően hat.

A Központi Statisztikai Hivatal szerda reggel tette közzé a március hónapra vonatkozó létszám- és keresetstatisztikáját az öt főnél nagyobb vállalkozásokat érintően, melyet felemásként értelmezhetünk. Míg ugyanis a keresetek tekintetében nem lehet okunk panaszra, a létszámadatok már jóval elkeserítőbbek.

Nemzetgazdasági szinten februárhoz képest ugyanis 66,8 ezer fővel 2,635 millióra emelkedett a munkaszerződéssel rendelkező dolgozók száma, ám előző év azonos időszakához mérten majdnem 35 ezres elmaradást mutat az adat még mindig. Ez pedig azt is eredményezte, hogy 2008-ig visszamenőleg az idei március a leggyengébb hónap ebből a szempontból, hiszen a korábbi évek harmadik hónapja rendre magasabb alkalmazotti létszámmal telt le.

Ez egyébként már az év azon hónapja, amikor már vannak szezonális munkalehetőségek és a közmunkaprogramok is beindulnak. Idén ugyan meglehetősen télies volt a március, ám ettől függetlenül - ahogy az az adatokból is kitűnik - a közfoglalkoztatás "nagyot robbantott", hiszen 130 ezer új támogatott pozíció jött létre és közel 80-90 százaléka közmunka lehetett.

Ennek megfelelően a KSH statisztikája szerint 92,2 ezer közmunkás dolgozott márciusban, tehát ez enyhítette a nemzetgazdaságban az éves bázisú létszámcsökkenést. A versenyszféra ugyanis még mindig képtelen magára találni - immár egy éve és 4 hónapja. Most márciusban az 1,796 millió alkalmazott 11,7 ezer fővel marad el az előző évi állapottól, amikor éves bázison egyébként szintén csökkenést mértek. Mivel ez a csökkenés nem egyszeri eset, nehéz lenne csak a télies márciusra fogni ezt az elmaradást, azt viszont még nem tudjuk, hogy optimális időjárás esetén kisebb lett volna-e a mínusz mértéke. Bár az új munkahelyek számát tekintve érdemi változás nem mutatkozott a vizsgált hónapban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat statisztikája szerint, hiszen februárhoz képest pár százzal kevesebb munkaerőigényt is jelentettek be a magánszféra vállalkozásai.

Többet ér a bérünk, mint tavaly

2013 márciusában az elsősorban rezsicsökkentések hatására csökkenő infláció és az ezt meghaladó mértékű átlagos bér növekedése reálszinten is emelkedést eredményezett. A KSH közlése szerint nemzetgazdasági szinten a bruttó bér 229 691 forint volt az év harmadik hónapjában, ami közel 7000 forinttal magasabb az előző havinál és ugyanennyivel 2012 azonos hónapjához mérten. Prémiumok nélkül a bruttó bér 213 ezer forint volt, amiből átlagosan 150 448 forintot vihettek haza a dolgozók.

A nettó előző év azonos időszakához képest 4,2 százalékkal növekedett, és mivel 2,2 százalékos volt az átlagos fogyasztói árindex ugyanebben a hónapban, reálszinten 2 százalékkal ér többet a bér, mint egy éve. Nemzetgazdasági ágazatokra bontva a versenyszféra átlagos nettó bére (160 ezer forint) 1,7 százalékkal ér többet, míg a közszférás majdnem 130 ezer forint 3,3 százalékkal.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!