6p

A korrupció elleni harc világnapján jelentette meg az Európai Bizottság a korrupcióval foglalkozó Eurobarométer felmérését. Az összes tagállamot érintő vizsgálatból kiderül, hogy korruptabbnak érezzük Magyarországot, mint három éve, és az unióban mi tarjuk a legkevésbé cikinek, ha valamilyen közigazgatási szolgáltatásért cserébe ajándékot, pénzt adunk vagy szívességet teszünk. A gazdasági szereplők is hasonlóan korruptnak látják Magyarországot.

A magyarok nagy többsége (86%) szerint széleskörű probléma korrupció az országban, azonban nyolc tagállamban még rosszabbnak érzik hazájuk korrupciós helyzetét a megkérdezettek, a görögök egyenesen 96 százaléka gondolja úgy, hogy mindent elural a korrupció - foglalja össze a lakosságra vonatkozó jelentést a k-monitor.
 
Mennyire széles körű a korrupció? (Eurobarométer) 
 
Az üzleti szereplők körében végzett felmérés (letölthető innen) még elszomorítóbb képet mutat: a ciprusi cégek mindegyike, azaz 100 százaléka, a román és görög vállalatok 96, az olaszok 94, míg a spanyoloknál 93, a horvátoknál 92 százaléka a cégeknek gondolja azt, hogy országukban széles körben elterjedt a korrpció.

A magyar gazdaság szereplői közvetlenül a horvátok után következnek: a magyar cégek 91 százaléka ítéli széles körűnek a korrpuciót.
 
Az üzleti szereplők körében mért EU-átlag 67 százalék. A leggyakoribb formái a korrupciónak a válaszolók szerint, hogy előnyben részesítik a cégek a barátokat és családtagokat (47%), és nagyjából hasonló arányban (44%) tartják ezt jellemzőnek a közszférában is.
 
Mennyire gondolja országában széles körben elterjedtnek a korrupciót? (Eurobarométer) 
 
2015 óta egyébként kissé emelkedett azon cégek aránya, amelyek szerint a kivételezés és a korrupció akadályozza a gazdasági versenyt (68-ról 74 százalékra).
 
Aggasztó, hogy majdnem az összes EU-országban úgy érzi a cégek legalább fele, hogy az üzleti szféra és a politika közti túl szoros kapcsolat korrupcióhoz vezet. A görög cégek 97, a bolgárok 94, a románok 93, a ciprusi és cseh cégek 92-92 százaléka érzi így.

Az EU-átlag 79 százalék, a magyar cégek éppen ez alatt érzékelik a korrupciót (78%). 
 
A túl közeli kapcsolat a politika és a gazdaság között korrupcióhoz vezet (Eurobarométer) 
 
Dánia és Luxemburg az a két ország, ahol a cégek radikálisan másképp vélekednek az üzleti és a politikai szféra közeledésének korrupciós veszélyéről.
 
Úgy látszik, a magyar közbeszerzési gyakorlat nem sokban különbözik az uniós viszonyoktól: a a megkérdezett cégek egyharmada (32%) vett részt legalább egy közbeszerzési eljárásban az elmúlt három évben, és 60 százalékuk szerint nem akadályozta őket a korrupció egy tender elnyerésében, míg 31 százalékuk viszont igennel válaszolt. Uniós szinten 3 százalékkal csökkent a cégek által érzékelt korrupció a nyilvános tendereken.
 
A korrupció megakadályozta-e az elmúlt 3 évben, hogy közbeszerzést nyerjen? (Eurobarométer) 
 
Figyelemre méltó, hogy a nemleges válaszok aránya Magyarországon jóval az uniós átlag alatt van - noha nem kiugróan alacsony, mint Bulgária vagy Románia esetében -, és viszont a második legmagasabb a "Nem tudom" választ adók aránya. Ugyanez figyelhető meg a szlovák, az olasz, a brit vagy a cseh cégek esetében is.
 
Látványosan különbözik a kis és a nagy cégek véleménye a kérdésben: míg a kicsik 33, addig a nagyoknak csak 17 százaléka akadályozta őket egy közbeszerzés elnyerésében a korrupció. 
 
Ami viszont a legaggasztóbb az üzleti szféra számára - különösen Magyarországon -, az a transzaprencia szinte teljes hiánya: Magyarország az uniós felmérésben az utolsó lett, a magyar cégek látják a legkevésbé átláthatónak és ellenőrzöttnek a politikai pártok támogatását.  
 
Csak 8 százalék vélekedik úgy, hogy megfelelően ellenőrzött és átlátható a pártok támogatása, az EU-átlag háromszor ekkora. Az ezzel nagyon egyet nem értők tábora viszont a legmagasabbak között van az egész Unióban (82%), míg az átlag 68%. 

Átlátható és megfelelően ellenőrzött a politikai pártok támogatása (Eurobarométer) 
           
Abban is az uniós felmérés utolsó harmadában végeztünk, hogy az üzleti szereplők szerint mennyire pártatlanok az állam által foganatosított korrupcióellenes intézkedések.  
 
(Eurobarométer) 
 
A korrupció érzékelése a lakosság körében 

Dobogósok vagyunk azok között, akik szerint az elmúlt három évben nőtt a korrupció a lakosság körében végzett felmérés szerint. A magyarok 58 százaléka szerint romlott a helyzet az utóbbi időben, csupán 4% gondolja, hogy javult. Csak a Ciprusban és Spanyolországban vallják többen, hogy nagyobb a korrupció, mint három éve. Érdemes összevetni a magyar és a lengyel adatokat. Az EU másik illiberális államában a megkérdezettek 29 százaléka szerint ugyanis csökkent a korrupció, és csupán 15 százalékuk gondolja úgy, hogy rosszabb lett a helyzet. Vagyis az illiberális állam kiépítése nem feltétlenül kell, hogy együtt járjon a korrupció növekedésével.
 
Az elmúlt 3 évben nőtt-e a korrupció? (Eurobarométer)             

A felmérésben első helyen végeztünk, amikor arra a kérdésre kellett válaszolni, hogy mennyire tartjuk elfogadhatónak, hogy a közigazgatásban vagy közszolgáltatásokkal kapcsolatos eljárás során ajándékot vagy pénzt adunk, vagy szívességet teszünk. A megkérdezettek 10 / 3 / 11 százaléka ezt mindig elfogadhatónak tartja, 50 / 40 / 48% pedig időnként tartja elfogadhatónak és ez jelentősen rosszabb, mint az EU-s átlag.
 
Mennyire elfogadható ajándékokat adni a közszférában dolgozóknak? (Eurobarométer) 
 
Mennyire elfogadható pénzt adni a közszférában dolgozóknak? (Eurobarométer) 
 
Aggasztó eredmény továbbá, hogy a magyarok csupán 35 százaléka utasítja el a korrupciót, és nálunk csak a Lettek megengedőbbek (34%). Különösen rosszul festenek ezek a számok, ha azt nézzük, hogy az EU-ban a megkérdezettek 70%-a utasítja el a korrupciót és az éllovas Finnországban és Portugáliában 84% százalék az arányuk. Az sem örömteli, hogy az EU-ban fiatalok körében elfogadottabb a korrupció, mint az idősebbeknél.
 
Mennyire elfogadhatatlan a korrupció? (Eurobarométer) 

Nagyjából az EU-s átlagot (26%)  hozzuk, amikor arról van szó, hogy van-e saját, hétköznapi korrupciós tapasztaltunk, viszont ez így is jelentős (7% pont) romlás a 2013-as eredményekhez képest. Ennél a kérdésnél amúgy a Románok viszik a prímet 68%-kal, míg a Dánoknál és Hollandoknál csupán 4% ez az arány.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!