2p

A pénzintézeteknek december 15-ig kell postázniuk a nem jelzálog fedezete mellett nyújtott deviza- és devizaalapú gépjármű- és személyi hitelek forintosítására vonatkozó tájékoztatójukat. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi igazgatója szerint a szerződésszerűen teljesítők a forintosítás után törlesztőrészletük csökkenésére számíthatnak, a fizetési késedelembe esők törlesztőrészlete azonban az eddigihez képest valamelyest emelkedni fog.

Freisleben Vilmos az M1 aktuális csatornának nyilatkozva pénteken elmondta: a pénzintézetektől kapott ajánlat egyebek mellett tájékoztatja az ügyfeleket a jelenlegi tartozásról és a hitel kondícióiról, továbbá arról is, hogy a forintosítás után hogyan alakul a tartozás, a törlesztés és a futamidő. A fogyasztók ennek alapján eldönthetik, forintra váltják-e hitelüket. Ha a fogyasztó elfogadja az ajánlatot, nincs teendője, ha nem fogadja el, az ajánlat átvételét követő 30 napon belül nyilatkoznia kell erről.

Kitért arra is, azoknak, akik a mindenkori árfolyamtól függetlenül fix összeget fizettek, jelentős adósságuk halmozódott fel. Ha elfogadják a forintosítást, a tartozás átalakítása után egyenlő összegű törlesztőrészletet kell majd fizetniük - mutatott rá.

Azoknak, akiknek hátralékuk van, az eddigihez képest valamelyest nőni fog a törlesztőrészletük, ugyanis az esedékes, de nem kifizetett, valamint a jövőben esedékes összeget összeadják, és annak alapján határozzák meg az új törlesztést és a futamidőt - mutatott rá.

Az igazgató felhívta a figyelmet: ha valaki szeretné a hitelét forintosítani, de nem felel meg neki a pénzügyi intézmény által meghatározott törlesztőrészlet, minél előbb keresse fel a szolgáltatót, hogy közösen megoldást találjanak.

A szerződésszerűen teljesítők törlesztőrészletük mérséklődésére számíthatnak az igazgató szerint, ennek mértéke a devizanemtől függ. A svájci frank esetén 10 százalékos csökkenés sem kizárt, ami annak köszönhető, hogy esetükben bizonyos tartozásokat elengednek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!