2p

Attól még karácsonyra tényleg mindenki megkapja a magáét, ígéri az utalványt forgalmazó logisztikai cég.

A nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványok gyártási folyamata a végéhez közeledik. A szükséges 2,7 millió darab utalványból az utalványforgalmazó Zrt. eddig több mint 2,5 milliót már elkészített és azokat el is juttatta a Magyar Postához, a hiányzó mennyiség gyártása a napokban befejeződik - mondta Uhrinyi Tamás, az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. logisztikai igazgatója sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten. Hozzátette: 2,7 millió nyugdíjas kapja meg még karácsony előtt névre szóló borítékban az utalványokat.

(MTI)

Felhívta a figyelmet, hogy a borítékokat az átvételt követően óvatosan kell kinyitni a sérülések elkerülése érdekében. A borítékokban hat darab utalvány található, négy 2000 forintos és két 1000 forintos.

Az utalványokat 2018. december 31-ig lehet felhasználni élelmiszerek, valamint melegkonyhás vendéglátóhelyeken meleg étel vásárlására. A nyugdíjasok számára az országban 60 ezer elfogadó hely áll rendelkezésre. 

A logisztikai igazgató az Erzsébet-utalványok gyártási folyamatáról elmondta: az utalványok gyártása után egy gép automatikusan összepárosítja azokat az érintettek címével ellátott borítékokkal, és a rendszerből a már lezárt, Erzsébet-utalványt tartalmazó borítékok kerülnek ki. Ezt követően a borítékokat egységcsomagokba rendezve adják át naponta a Magyar Postának.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!