4p

Miközben a rezsidémon a hatalmas osztalékokat kifizető multinacionális közműcégek képében jelent meg az elmúlt bő egy évben a kormány előtt, a budapesti önkormányzat sem volt rest, ha a hasonló profilú vállalatokról volt szó. Rendre megszavazták, hogy akár az összes nyereséget kifizessék a vállalatok a tulajdonosoknak, vagyis a fővárosnak.

Milliárdos osztalékok

A teljes Főgáz-csoport tavalyi gazdálkodási adatairól ugyan nincsenek még információk a cég honlapján, viszont az elmúlt évek gyakorlata alapján minden nyereséget kilapátoltak a cégből. Ez azt jelenti, hogy 2012-ben 7, 2011-ben pedig 8,2 milliárd forint osztalék vándorolt az akkori tulajdonosok, az RWE és Tarlósék zsebébe, sőt 2003-ig visszamenőleg - amíg találtunk adatokat - összesen 61 milliárdot fizettek ki (lásd a táblázatot lentebb). Az, hogy a gyakorlat tavaly is folytatódhatott, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hiszen a Főgáz tulajdonában álló Főgáz Földgázkereskedelmi Zrt. 2013-ban is folytatta a korábbi évek gyakorlatát, vagyis minden nyereséget kifizetett a többségi önkormányzati tulajdonban lévő Főgáznak. (Ezekről a friss adatokról cikkünk végén olvashat)

A Fővárosi Vízművek korábbi gazdálkodását is hasonló metódus jellemzi. A különbség csak annyi, hogy a majdnem 53 milliárd forintos 2013-as veszteség nem adott módot már az osztalékfizetésre. Előtte viszont mindent kiutaltak 2007-ig visszamenőleg. Ez összesen 8,8 milliárd forintot jelentett. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a főváros 2012-ben megszüntette a francia Suez Environnement céggel és a német RWE társasággal 1997-től fennálló szindikátusi és menedzsmentszerződést, és teljesen visszakerült önkormányzati tulajdonba a cég.

Kíváncsiságunk által vezérelve megnéztük volna még a Fővárosi Csatornázási Művek és a Főtáv tavalyi évét is, ám még nem jelent meg a számviteli beszámolójuk. Viszont 2012 és 2003 között a csatornázási művek 35,4 milliárd forintot fizetett ki összesen osztalékként (évi 3-4 milliárdokat), a Főtáv viszont ennél jóval kevesebbet, mindössze 9,4 milliárd forintot.  Azaz, ha mind a négy céget nézzük (Főgáz, víz-, csatornázási művek és Főtáv), akkor - bár vannak még hiányzó 2013-as adatok - összesen az elmúlt 10 évben 114,6 milliárd forint osztalék került kifizetésre. 

Vízmű: vagyonátadás miatt óriási veszteség

A Fővárosi Vízműveknek tavaly rendkívüli éve volt, no nem a rezsicsökkentés hatása miatt. Sokkal inkább azért, mert egyes önkormányzatok vagyonkezelésébe kerültek átadásra eszközök, melyek értéke 70,5 milliárd forint volt. Ezt pedig rendkívüli ráfordításként rontotta a cég eredményét.

Emellett - a már említett rezsicsökkentés ellenére - közel 3 milliárddal 31 milliárdra sikerült növelni az értékesítésből fakadó bevételeket. Ezt a növekményt ugyanakkor elvitte az anyagjellegű és a személyi jellegű ráfordítások emelkedése, így végeredményben üzemi szinten a 2012-essel megegyező eredményt realizáltak, 2,3 milliárdot. Ezt azonban a már említett rendkívüli ráfordítás teljesen leapasztotta és az egy évvel korábbi 1,1 milliárdos nyereség után majdnem 53 milliárdos mínuszt kellett elkönyvelni.

Főgáz: milliárdos nyereség, milliárdos osztalék

Tavaly a Főgáz Földgázelosztási Kft. a teljes realizált nyereséget kifizette a tulajdonosnak, így a Főgáznak osztalékként. Ez majdnem 2 milliárd forintot jelentett, de a korábbi években, 2007-ig visszamenőleg sem volt ez másként. Azóta összesen tavaly év végéig 31,1 milliárd forintot szedtek ki a cégből, mely néhány millió eltéréssel lényegében a teljes nyereség volt.

A társaság 2013-as gazdálkodását tekintve annyiban más a helyzet a vízművekhez képest, hogy közel 2,6 milliárddal csökkentek az értékesítésből származó bevételek, így 21 milliárd folyt be a társaság kasszájába. Ezzel párhuzamosan a ráfordítások érdemben nem változtak: mindössze 1-200 millióval költöttek kevesebbet anyagjellegű és személyi jellegű ráfordításként. Így üzemi szinten csökkenő eredmény mutatkozott: a korábbi 5,3 milliárd után 3,5 milliárd tavaly.

Utóbbi viszont már nem sokat változott és 3,2 milliárdos adózás előtti nyereséget produkált a cég 2013-ban. Ebből 166 milliót társasági adóként, 1,1 milliárdot pedig az energiaellátók jövedelemadójaként kifizetett és végeredményben 1,98 milliárdos adózás utáni nyereségről számolhatott be a Főgáz, ami viszont az utolsó fillérig osztalékként kifizetésre került. 2012-ben még majdnem 4,5 milliárdot tudtak a tulajdonosoknak "kiosztani". 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!