3p

2017 az új lakások éve lesz: az Otthon Centrum szerint országosan 14-16 ezer lakás épülhet idén. Továbbra is élénkülőben van a vállalkozói lakásépítés is: jelenleg félezer négy vagy több lakásos projektben hirdetnek eladó lakásokat országszerte. A lakásárak idén tovább drágulnak; a legnépszerűbb kerületekben és városokban 5-10 százalékos áremelkedés várható.

A kedvező feltételeknek köszönhetően egyre nagyobb a lakásépítési kedv: Az Otthon Centrum becslése szerint 2016 végéig összesen mintegy 25 ezer építési engedélyt adtak ki és az épített lakások száma elérte a 10-12 ezret. A legtöbb engedélyt Közép-Magyarországon és Nyugat-Dunántúlon adták ki. Várakozásaink szerint 2017-ben lakást elsősorban Budapesten, a fővárosi agglomerációban, a vidéki régióközpontok és megyei jogú városokban és környező településeken, valamit a Balaton partján keresnek majd a vásárlók. A vállalkozások által épített új lakásokat elsősorban Budapest néhány kerületében (II. III. VI. VII. VIII. IX. XI. XIII. XIV.) és a megyeszékhelyeken adják át nagyobb számban az év folyamán, míg az egyéni építtetők a főváros környékén és a vidéki városok közeli településeken építkeznek majd leginkább. 2017-re az épülő új lakások száma elérheti a 14-16 ezret.

Félezer új lakásprojekt lehet az országban

Az Otthon Centrum felmérése szerint Budapesten 338 projektben, közel 21 ezer lakás jelent meg online hirdető felületeken, ezek az elkövetkező néhány éven belül fognak felépülni. A legtöbb beruházás továbbra is a XIII. és XI. kerületben található. Az építkezések a két kerület szinte összes városrészét érintik, de a XIII. kerületben Angyalföldön, a Béke utca és Rákosrendező közötti sávban indult a legtöbb projekt, a XI. kerületben pedig a Madárhegy és Sashegy térsége a legnépszerűbb a fejlesztők körében. A pesti oldalon Zugló a projektek számában a II. kerülettel holtversenyben szintén dobogós, ugyanakkor itt a projektek többsége már kifutóban van.

A pesti belvárosban elsősorban tetőtér beépítések és a még megmaradt foghíj telkek beépítése zajlik. A legmagasabb fajlagos árak néhány luxuslakás projektekre jellemzőek. A listavezető az V. kerületi Palazzo Dorottya (1,76 millió Ft/m2), a II. és XII. kerületi villákban már 1,25-1,35 millió Ft/m2 fajlagos áron elérhető a luxus. A legkedvezőbb áron a külső pesti kerületi projektekben kínálják az otthonokat, helyenként már 300 ezer Ft/m2 áron vásárolható újépítésű lakás.

Vidéken Debrecen és Győr vezet

Vidéki régióközpontjainkban és a megyei jogú városokban 163 projekt jelent meg online hirdetőfelületeken, amelyek az elkövetkező néhány éven belül fognak felépülni. A legtöbb Debrecenben és Győrben, itt zajlik a vidéki vállalkozói lakásberuházások közel harmada,  a hat régióközpontban, valamint Sopronban található a beruházások közel három-negyede. A maradék tizenhat megyei jogú városban összesen 45 társasházi projekt jelent meg. Az említett projektekben, a nagyobb városokban, összesen 4400 lakás építése van folyamatban, melynek 56 százaléka köthető le. A legtöbb lakás Debrecenben épül (1100 darab), míg Győrben és Sopronban 550-550 új építésű lakást hirdetnek. Az árak 200-500 ezer forint között alakulnak négyzetméterenként; a drágább városok közé tartozik Debrecen, Győr, Sopron, míg a legkedvezőbb árfekvésű lakásokat Nagykanizsán és Tatabányán hirdették.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!