4p

Stratégiai ágazatok nem kerülhetnek veszélyes mértékben külföldi kézbe – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Csökkenő lakossági terhek – Rezsicsökkentés 2013 című fórumon csütörtökön Veszprémben. A rendezvényen Pintér Sándor belügyminiszter elmondta: a rezsicsökkentésnek köszönhetően 2013. január 1. és november 1. között megközelítőleg 160 milliárd forinttal, a következő rezsicsökkentést követő egy évben pedig várhatóan 240 milliárd forinttal marad több a magyar fogyasztóknál.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a mintegy négyszáz érdeklődő előtt hangsúlyozta: "mi soha nem a bankárok, hanem a magyar polgárok oldalán állunk". Mint mondta, kormányra jutásukkor Kánaánt nem ígértek, azt ígérték, hogy becsületesek lesznek, és minden erejükkel az ország jobbításán dolgoznak, valamint azt: "elindulunk abból a dzsungelből, ahová az előző szocialista és szabad demokrata kormány vitte az országot".

Hozzátette, azt ígérték, hogy elkezdik rendbe tenni a dolgokat, s noha sok minden nincs még rendben, de Magyarország ma jobban teljesít, mint három és fél évvel ezelőtt. Felidézte: reményvesztett, eladósodott, súlyos költségvetési hiánnyal, gazdasági válsággal, alacsony foglalkoztatottsággal, szétzilált oktatással, szociális rendszerrel, társadalmi feszültségekkel küszködő országot vettek át, "a helyzetünk azonos volt Görögország helyzetével".

Navracsics Tibor közölte, most látszik a különbség: Görögországban a tüntetések utcai erőszakba torkollnak, gyakorlatilag polgárháborús állapotok vannak, kezelhetetlennek tűnik az államadósság, míg Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, tartósan 3 százalék alatt tartja a költségvetési hiányt, csökkent az államadósság, közben átalakították az államigazgatást, új alaptörvényt fogadtak el, megújították az önkormányzati rendszert és számos sarkalatos jogszabályt, s a foglalkoztatottság, a közbiztonság területén is tudták stabilizálni az országot.

Úgy fogalmazott: az elmúlt három év azzal telt, hogy Európának bebizonyítsuk, hogy lehet másképpen gondolkodni a válság megoldásáról, mint ahogyan sok európai ország erről gondolkodik, s amelynek eredményeképp sok európai ország mind a mai napig súlyos gazdasági válságban van.

Pintér Sándor belügyminiszter az elmúlt három év eredményei közé sorolta, hogy a 2010-es árvíz okozta problémákat sikeresen megoldották, a tető nélkül maradt családok lakhatásáról gondoskodtak, a vörösiszap-katasztrófa után újjáépítették Devecser és Kolontár egy részét és elvégezték a kármentést, egyes jogszabályi intézkedéseknek köszönhetően lényegesen visszaszorult a személy elleni bűncselekmények száma, valamint az Európai Unió soros elnökségével járó rendezvényeket zökkenőmentesen lebonyolították.

Szólt a közfoglalkoztatás fontosságáról, azt mondta, hogy a rendőrség kiváló teljesítményt nyújt, mivel 2013-ban az emberölések közül csak két eset nincs még felderítve. Kitért arra, hogy a büntetés-végrehajtásban munkára kötelezték a fogvatartottakat, s a cél az, hogy azok "eltartsák" magukat, vagyis megtermeljék tartásuk költségét.    

Pintér Sándor ismertette a rezsicsökkentés adatait: a gáz, a villany és a távfűtés 20, a víz 10, a csatorna, a szennyvízderítők ürítése, a pb-gázpalackok ára 10 százalékkal csökkent, míg a hulladékszállítás díja – attól függően, hogy önkormányzati vagy gazdasági társaság végezte a szolgáltatást – 10 és 60 százalék közötti mértékben, a kéményseprési díj 10-90 százalékkal csökkent a kormány intézkedéseinek köszönhetően.   

Példaként hozta fel, hogy Budapesten, családi házban egy négyfős család akár 85-100 ezer forintot, míg egy ugyanekkora család társasházban 65-80 ezer forintot takaríthat meg évente.

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2013. január 1. és november 1. között megközelítőleg 160 milliárd forinttal, a következő rezsicsökkentést követő egy évben pedig várhatóan 240 milliárd forinttal marad több a magyar fogyasztóknál – összegezte a belügyminiszter.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!