2p

Az egyéni befizetések 11,5 százalékkal, a munkáltatói befizetések pedig 5,8 százalékkal nőttek az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségéhez (ÖPOSZ) tartozó önkéntes nyugdíjpénztáraknál a második negyedévben, a kasszák összvagyona a negyedév végén 1095 milliárd forint volt, éves szinten 4 százalékkal bővült - közölte az ÖPOSZ.

A közlemény szerint az érintett önkéntes nyugdíjpénztáraknak 1,06 millió tagja volt június végén, így az egy főre jutó átlagos vagyon 1,32 millió forintra nőtt, ami éves szinten 6 százalékos többlet.

A látványos gyarapodást mutatja, hogy négy év alatt - 2012. második negyedévéhez képest - az önkéntes pénztárak összvagyona 312 milliárd forinttal (40 százalékkal) nőtt, az egy főre jutó átlag vagyon pedig 51 százalékkal emelkedett, ez fejenként 350 ezer forint növekedés.

Ők a legjobban kereső celebek

Kravalik Gábor, az ÖPOSZ elnöke a közleményben kifejtette, a bővülés nemcsak a növekvő nyugdíjtudatosságot mutatja, hanem a mostani alacsony kamatkörnyezetben is igazolja, hogy a tagok jól döntöttek, amikor az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást választották. Az eredmények világosan jelzik, hogy a munkáltatók ösztönzése és szerepének növelése szintén fontos a kiszámítható és biztos jövőhöz, valamint a hazai nyugdíjrendszer stabilitásához - tette hozzá.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a magyar önkéntes pénztárak legnagyobb érdekképviseleteként az ÖPOSZ tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal, hogy a pénztári munkáltatói támogatásokat a 2017-től tervezetthez képest kedvezőbb adókörnyezettel ösztönözze az állam. Kravalik Gábor szerint a kedvezményes adózású pénztári juttatások nélkül jelentősen visszaesne a nyugdíj- és egészségcélú megtakarítások mértéke.

A szövetség ismerteti, hogy jó negyedévet zártak az ÖPOSZ-hoz tartozó egészségpénztárak is, 16,5 százalékkal 2,7 milliárd forintra növelték egyéni befizetéseiket a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Többségük az idén élt az új jogszabályi lehetőséggel, és egészség- és önsegélyző pénztárrá alakult át. Ennek köszönhetően az egészségpénztáraknál a tagok az egészségügyi és gyógyszerkiadásaik mellett már akár az iskolakezdéssel, továbbtanulással, lakáshitelekkel és idősgondozással kapcsolatos, úgynevezett önsegélyező kiadásokra is fordíthatják az adókedvezménnyel támogatott befizetéseiket - áll a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!