2p

Két új medence, egy egészségház, számos kiszolgáló egység, illetve egy 100 szobás szálloda építése kezdődik még az idén a gödi strand- és termálfürdő területén - mondta el hétfőn az MTI-nek Szegedi Sándor alpolgármester.

A fedett, elhúzható oldalú gyógyvizes, illetve az úszó- és vízilabdaversenyek rendezésére is alkalmas hideg vizes medencék kialakításának, valamint a gépészeti berendezéseknek a költségeit a helyi önkormányzat finanszírozza, míg a 600 négyzetméteresre tervezett kiszolgáló létesítményt egy helyi vállalkozókból álló konzorcium építi meg - közölte a városvezető.

A fürdő egyik szárnyában nyíló egészségházban reumatológusi, háziorvosi rendelő és gyógyszertár kap helyet - tette hozzá.

Az alpolgármester elmondta: reményei szerint még az idén elkezdődhet egy háromcsillagos szálloda építése is a helyhatóság által rendelkezésre bocsátott telken. Az összességében körülbelül másfél milliárdos projekt munkálatai idején a fürdő zavartalanul üzemel.

Szegedi Sándor beszámolója szerint a második fél évben egy ásványvíz-palackozó kivitelezéséhez látnak hozzá. A palackozó beindításával a magas fluortartalmú, minősített gödi ásványvizet teszik közkinccsé.

Az alpolgármester úgy véli: a korszerűsítésnek köszönhetően 150 ezerről 250 ezerre nőhet a mozgásszervi és nőgyógyászati betegségek gyógyítására alkalmas vizű gödi fürdő látogatottsága úgy, hogy a jegyek árát csak csekély mértékben emelik.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!