Orbánék után Ön is ingyen juthat hitelhez!


Ha ügyesen kombinál a hiteles, jelentősen csökkentheti költségeit. Igaz, ehhez átmenetileg meg kell emelni a kiadásokat.

Gyakorlatilag augusztus vége óta ingyen kap hitelt 3 hónapra a magyar kormány, ami azt jelenti, hogy ezekre az állampapírokra nem kell a kincstárnak kamatot fizetnie. Bár nehéz elképzelni, de ha van elég pénzünk, mi is meg tudjuk oldani azt, hogy lakáshitelünket kvázi ingyen kapjuk. És ehhez még csókosnak sem kell lenni.

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb statisztikája szerint a második negyedévben a lakáshiteleket átlagosan 5,1 százalékos THM mellett folyósították a pénzintézetek. Ez azt jelenti, hogyha 5 millió forintnyi hitelt 20 évre veszünk fel, akkor a lejárat végéig összesen 2 985 909 forint kamatot (és díjakat) fizetünk ki. Ahhoz, hogy a fenti állításunk igaz legyen, vagyis hogy kvázi ingyen kapjunk hitelt, ezt az összeget kell valamilyen módon "eltüntetni". A trükkhöz a segítséget az államtól kapjuk lakástakarék formájában.

Lakáshitel kalkulátor

Számítsa ki, hogy a jelenlegi kamatok és költségek mellett hozzávetőlegesen mekkora törlesztőrészlettel kell számolnia, ha lakást szeretne vásárolni! A kalkulátor figyelembe veszi az MNB adósságfék szabályait, valamint a banki gyakorlatot is.

Az LTP-ket, illetve azok előnyeit vélhetően már igen sokan ismerik, így csak a leglényegesebb tulajdonságát emeljük ki, mégpedig az éves befizetések után adott 20 százalékos, de maximum 72 ezer forintos állami támogatást. Mivel ez az összeg minden magyar adószámmal rendelkező állampolgár számára elérhető, így megfelelő számú lakástakarékkal el lehet tüntetni az 5 milliós hitel közel 3 milliós költségét. De hogyan?

Mivel az állami támogatás az éves befizetés után jár, a korábban már befizetett összegekre viszont nulla kamatot fizetnek a lakástakarékok, ezért az biztos, hogy a törvény által engedélyezett legrövidebb, 4 éves megtakarítási konstrukcióban kell gondolkodni. 4 év alatt pedig maximum 288 ezer forint állami támogatást lehet kapni egy lakástakarék megtakarítás után. Ahhoz tehát, hogy a hitel 3 milliós költségét eltüntessük, első ránézésre összesen 11 darab 20 ezer forintos szerződést (11*288ezer=3,1 millió) kellene kötnünk. Mielőtt azonban elkezdenénk végiggondolni az összes szóba jöhető és megbízható családtagot, gondoljuk végig, az LTP-számlákon összegyűlt megtakarításból az 5 milliós hitelt előtörleszthetjük, így pedig a kamatköltségeink is lényegesen kisebbek lesznek.

Ha az LTP 4 éves futamideje után a teljes hitelt vissza szeretnénk fizetni, akkor a lakástakarékokban legalább 4,4 millió forintnyi megtakarítást kell összegyűjteni, hiszen a 4 év alatt fizetett törlesztőrészletek 4,36 millióra redukálják az adósság nagyságát. Mivel egy darab 20 ezer forintos 4 évig fizetett LTP-ben 1,248 millió forint gyűlik össze, így 4 darab LTP-vel már az utolsó fillérig visszafizethetjük a hitelt. Sőt, 630 ezer forintnyi megtakarítást más lakáscélú kiadásra is fordíthatunk (például felújítás).

Ráadásul az LTP-k után kapott állami támogatás (levonva belőle a számlanyitás 20 ezer forintos egyszeri, valamint a számlavezetés havi 150 forintos költségét) nettó összege 1,043 millió forintot tesz ki, míg a négy év alatt az adósság után 958 ezer forint kamatot fizettünk. Tehát az állami támogatás teljes mértékben fedezte a hitel költségét. Igaz, ennek az az ára, hogy a hiteltörlesztésre (33 275 forint) és a négy darab LTP-re havonta összesen 113 875 forintot kell fizetni.

Ugyan nem tudjuk a költségeket teljesen eltüntetni, de jelentősen lehet redukálni, ha a családi költségvetés csak 1 darab 20 ezer forintos LTP fizetését engedi meg. Ebben az esetben összesen háromszor kell megkötni a lakástakarékot, a hitel felvételekor, majd a negyedik és nyolcadik évben. A 12-dik évre pedig teljes mértékben vissza tudjuk fizetni a banknak a tartozást, ráadásul még 292 ezer forint LTP-megtakarításunk meg is marad. Ami még kedvező lehet ebben a konstrukcióban, hogy a havi összes kiadásunk folyamatosan csökken, ahogy csökkentjük a hitel összegét az LTP beforgatásokkal. Az első négy évben ugyanis a törlesztőrészletre (33 275) és az LTP-re összesen 53 425 forintot fizetünk, a második négy éves periódusban 43 903-t (ebből 23 753 megy törlesztőre), míg a harmadikban 32 297 forintot (12 147 megy a törlesztőre). A 12 év alatt kamatra 1,772 millió forintot fordítunk, miközben a nettó állami támogatás mértéke az LTP-ben 782 ezer forint. A hitel költségét tehát 990 ezer forintra tudjuk leszorítani miközben lakástakarék nélkül közel 3 millió forintot fizettünk volna.

Ugyanakkor mielőtt a fenti kalkulációk alapján nekiindulnánk LTP-t kötni, érdeklődjünk a hitelintézetünknél az előtörlesztés, előtörlesztések költségéről is!

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
hirdetés
elrejt
 
.